Egy tévécsatorna George W. Bush halálhírét keltette

Vágólapra másolva!
Néhány másodpercig szalagcímben szerepeltette egy dél-afrikai tévé a hírt, miszerint meghalt George W. Bush volt amerikai elnök - írja a BBC. Egy technikus hibázott, a tévétársaság elnézést kért.
Vágólapra másolva!

Gyakorlatilag egy rossz gombnyomás miatt szalagcímben olvashatták néhány másodpercig a hírt a nézők a dél-afrikai ETV tévécsatornán, miszerint "Meghalt George W. Bush" - írja a BBC. A téves információt pár másodperc után levették a képernyőről.

Mint kiderült, egy technikus hibázott, aki egy tesztelés alatt álló szalagcímet élesített véletlenül. Erre a próbaváltozatra írták a tévé munkatársai a kitalált hírt, Bush halálát.

A tévétársaság szóvivője sajnálatát fejezte ki az eset miatt, majd hozzátette: tanultak a történtekből. A szóvivő közölte, hogy a jövőben halandzsa szövegekkel fogják elkészíteni a tesztcsíkokat.

A BBC megjegyzi az esettel kapcsolatban, hogy a volt amerikai elnök maga is gyakran bakizott beszédei és egyéb nyilvános szereplései alkalmával. Az egyik leghíresebb elszólása a "misunderestimated" (félre-alábecsült) volt.