Félmillió lakásban nincs áram Franciaországban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Közel 500 ezer otthon maradt áram nélkül kedden reggel Franciaországban az ország nyugati és középső részén az éjszaka folyamán végigsöprő vihar nyomán - közölte az EDF áramszolgáltató. Az ítéletidő miatt hétfőn este leállt a légi közlekedés Párizs körzetében. A francia polgári repülési igazgatóság (DGAC) közlése szerint kedd délelőtt folyamán, helyi idő szerint délelőtt 10 órától fokozatosan helyreáll a légi forgalom. Összesen 55 francia megyében tartották fenn kedden a viharkészültséget, csupán az Atlanti-óceán partvidékén oldották fel, miután ebben a térségben enyhült a szél.