Lemondott a madagaszkári védelmi miniszter

Vágólapra másolva!
Hétfőn bejelentette lemondását a madagaszkári belügyminiszter, miután szombaton kormányellenes tüntetők közé lőtt a rendőrség a fővárosban. 23 ember meghalt, 167 pedig megsebesült.
Vágólapra másolva!

Lemondott hétfőn hivataláról a madagaszkári védelmi miniszter, Cécile Manorohanta, miután az elnöki gárda a hétvégén vérbe fojtott egy kormányellenes tüntetést. A Cécile Manorohanta lemondásról szóló közleményét a helyi Radio Antsive jelentette be. A Madagaszkár fővárosában, Antananarivóban szombaton kitört összecsapásokban legkevesebb 28-an vesztették életüket, 167 ember pedig megsebesült, amikor a tüntetők közé lőtt a rendőrség.

"A politikai válság ezen időszakában minden olyan családot támogatok erkölcsileg, amelynek halottai vannak és osztozom fájdalmukban" - írta a miniszter közleményében. "Anyaként nem tudom elfogadni ezt az erőszakot" - tette hozzá. "Kormányszinten olyan megállapodás született, hogy a rendfenntartó erők feladata a lakosság és javaik védelme. Mindazok után, ami történt, úgy döntöttem, hogy mostantól nem akarok ennek a kormánynak a tagja lenni".

A tüntetést Marc Ravalomanana elnök politikai ellenfele, Andry Rajoelina szervezte. Rajoelina a múlt héten azt mondta, hogy átmeneti kormányt hoz létre, ha az államfő szombatig nem távozik a posztjáról. A mintegy húszezer tüntető Antananarivo egyik főterén gyűlt össze, és közel egy órán át farkasszemet nézett a rohamrendőrséggel. Rajoelina végül felszólította híveit, hogy menjenek az államfő hivatalához, és iktassák be az ország ideiglenes miniszterelnökét, akit ő nevezett ki. A tömeg áttörte a rendőrség első sorfalát, de a második már közéjük lőtt.

A sortűz után az elnök televíziós beszédében felszólította a fegyveres erőket és a népet a nyugalom és a rend helyreállítására. Az éjszakai kijárási tilalmat egy héttel meghosszabbították. Vasárnap nyugodt volt a helyzet Antananarivóban.