Tüntetők közé lőtt a madagaszkári rendőrség

Vágólapra másolva!
A tömegbe lőtt a madagaszkári rendőrség egy szombati kormányellenes tüntetésen. Kölönböző források 7 illetve 25 halálos áldozatról számoltak be. Madagaszkáron hetek óta tiltakoznak a hivatalban lévő elnök távozását követelve.
Vágólapra másolva!

A kormányellenes tüntetők közé lőtt a rendőrség szombaton Madagaszkár fővárosában, és a különböző források szerint legalább 7, de lehet, hogy 25 embert megölt. Hét halottról egy francia hírügynökség fotósa számolt be helyszíni tapasztalatai alapján, egy név nélkül nyilatkozó, magas rangú rendőrtiszt viszont 25 halálos áldozatról beszélt a Reuters brit hírügynökségnek. Különféle rádióállomások közben már harmincra tették az agyonlőtt tüntetők számát.

A mintegy húszezer tüntető Antananarivo egyik főterén gyűlt össze, és közel egy órán át farkasszemet nézett a rohamrendőrséggel. A tüntetést az elnök politikai ellenfele, Andry Rajoelina szervezte, aki a héten kilátásba helyezte, hogy átmeneti kormányt hoz létre, ha az elnök szombatig nem távozik tisztségéből. A tüntetésen Rajoelina bejelentette: ő "a feje a magasabb átmeneti hatóságnak".

Forrás: AFP

Rajoelina felszólította a híveit, hogy menjenek az államfő hivatalához, és iktassák be az ország ideiglenes miniszterelnökét, akit ő nevezett ki. A tömeg áttörte a rendőrség első sorfalát, de a második már közéjük lőtt.

Az elmúlt napokban folyamatos tüntetések voltak, amiért Andry Rajoelinát, a főváros polgármesterét kedden leváltották hivatalából - emlékeztet a BBC. Az eltávolított polgármester diktátornak tartja a jelenlegi elnököt, és azt hangoztatja, hogy Ravalomanana elpocsékolja az emberek pénzét. Madagaszkáron emiatt január vége óta vannak véres tüntetések és zavargások.