Budapesti járatokat is törölnek az angliai havazás miatt

Vágólapra másolva!
A hét eleje óta tartó szokatlan havazások miatt fennakadások vannak Anglia közlekedésében, ezért budapesti légi járatokat is töröltek. A Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér közül a Luton leállt. Csütörtökre Anglia középső és nyugati részeit és Walest is beborította a hó.
Vágólapra másolva!

Ismét jelentős havazás okoz komoly fennakadásokat Nagy-Britanniában, ahol autópályákat, repülőtereket zártak le csütörtökön. A repülőtér-lezárások miatt több járatot töröltek, köztük néhány budapestit is.

Több nagy repülőtéren leállt a forgalom, köztük a Londont kiszolgáló, a fővárostól északnyugatra fekvő Lutonon is, amelyet még éppen érintett az Angliát elérő újabb hófront. A Lutonon a Wizz Air légitársaság reggeli budapesti járatát is törölték. A Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér közül a másik négyen zavartalan volt a forgalom.

A hét eleji, brit mércével mérve hatalmas dél-angliai és londoni hóesés után ezúttal Anglia középső és nyugati vidékeit, valamint Walest borította be csütörtök délelőttre 20 centiméternyi hó.

A walesi határon fekvő nyugat-angliai nagyvárosban, Bristolban teljesen leállt a közlekedés, nem jártak a városi buszok. A walesi főváros, Cardiff nemzetközi repülőterét is lezárták, és Walesben több száz iskolában szünetelt a tanítás. Komoly mennyiségű hó esett csütörtökön Észak-Írországban is: a belfasti repülőteret szintén le kellett zárni. A havazás a közép- és észak-angliai nagyvárosokat is érintette, köztük Birminghamet és Manchestert is. Csütörtökön a birminghami repülőtér sem működött.

A szokatlan, tartós hideg és havazás miatt fogytán van az utak szórására használt síkosságmentesítő anyag, a helyi önkormányzatoknak átlagosan három napra elegendő készletük maradt. A hatóságokat sok bírálat éri amiatt, hogy a hét eleje óta tartó havazás teljes felfordulást okozott az ország életében. Az ellenzéki liberális demokraták parlamenti felszólalás keretében Kelet-Európával példálóztak, mondván: a transszibériai expressz mínusz 40 fokban is zavartalanul közlekedik, miközben London életében néhány centi hó káoszt okozott. Boris Johnson, London konzervatív polgármestere azonban kijelentette: ilyen időjárás átlagosan két évtizedenként fordul elő Angliában, és azért nem érdemes komoly hóeltakarító gépállományt vásárolni, hogy a járművek "húsz évig a garázsban álljanak".

Nagy-Britannia az utóbbi másfél évtized legkeményebb telét éli: a meteorológusok szerint 1995-96 óta nem volt ilyen hideg a tél az általában enyhébb atlanti klímához szokott országban. Rendszeresen megy mínusz 10 fok alá a hőmérséklet, a déli partvidéken évtizedek óta először több helyen befagyott a tenger.