Obama újabb minisztere lépett vissza

Vágólapra másolva!
Visszalépett Obama egészségügyi miniszter-jelöltje, Tom Daschle, miután kiderült róla, hogy korábban 120 ezer dollár adót nem fizetett be. A sajtó lemondását követelte, a jelölt azzal indokolta visszalépését, hogy nem akar népszerűtlensége miatt hátráltató tényező lenni. Daschle a harmadik olyan Obama-csapattag volt, akiről kiderült, hogy nem fizetett be bizonyos összegű adót.
Vágólapra másolva!

Visszalépett Barack Obama amerikai elnök egészségügyminiszter-jelöltje, Tom Daschle, miután a napokban kiderült róla, hogy korábban nem fizetett be 120 ezer dollár adót. Obama és Daschle közös nyilatkozatban tudatta, hogy a szenátus egykori demokrata párti többségi frakcióvezetője visszavonta jelölését.

Daschle azzal indokolta döntését, hogy nem akar hátráltató tényező lenni, ezenkívül nem élvezi a kongresszus és az amerikai nép teljes támogatását. Obama - aki a költséges egészségügyi rendszer megreformálásának feladatát akarta a szenátorra bízni - "sajnálattal és szomorúan vette tudomásul" Daschle döntését.

Kedden öt vezető amerikai lap követelte, hogy Obama álljon el a jelöléstől. A liberális The New York Times szerkesztőségi cikkében úgy foglalt állást: Daschle-nek olyan komoly adóhátraléka volt, miközben jelentős jövedelme származott a magánszektorból, hogy ez alkalmatlanná teszi őt a miniszteri posztra. "Daschle úr lépjen vissza és hagyja, hogy az elnök egy makulátlanabb személyt válasszon" - írta az újság.

Obama: "Elcsesztem."

"Elcsesztem" - mondta Barack Obama amerikai elnök a CNN hírtelevíziónak adott keddi interjújában arra utalva, hogy hibát követett el Tom Daschle egészségügy-miniszteri jelölése kapcsán. A több tévécsatornának is nyilatkozó elnök azt mondta, hogy vállalja a felelősséget azokért a hibákért, amelyeket Daschle adóproblémáinak kezelése kapcsán elkövettek. Az NBC-nek úgy fogalmazott: csalódott magában, hibásnak érzi magát, amiért úgy tűnhetett, hogy kettős mérce létezik az adófizetés terén, egy a híres emberek, egy másik meg az átlagemberek számára.

"Ez hiba volt, elcsesztem (...) vállalom a felelősséget ezért a hibáért" - mondta szinte szó szerint több interjúban is alig több mint 24 órával azután, hogy hétfőn még kijelentette, múltbeli adófizetési gondok ellenére teljes mértékben kiáll Dashcle jelölése mellett. A miniszterjelölt adófizetési mulasztására akkor derült fény, amikor Obama csapata átvilágított a jelöltet. Daschle azt állítja: nem szándékosan kerülte el az adóbefizetést, és amikor tudomást szerzett róla, azonnal kiegyenlítette tartozását.

Ugyancsak kedden vált ismeretessé, hogy szintén adófizetési gondok miatt visszavonta jelölését Nancy Killefer, akit Obama arra szemelt ki, hogy a költségvetési reformokat felügyelje a szövetségi kormányban.

Killefer a harmadik olyan Obama-jelölt volt, akiről a jelölés kapcsán kiderült, hogy a múltban nem fizetett rendesen adót. A Drudge Report befolyásos konzervatív hírportál cirkusznak nevezte az Obama-jelöltek körüli adófizetési problémákat és a jelölések visszavonását. Timothy Geithner pénzügyminiszterről az derült ki, hogy évekkel ezelőtt 34 ezer dollár adót nem fizetett be, a szenátus ennek ellenére megerősítette a volt bankelnök jelölését.