Késnek a repülők az Európára zúdult hó miatt

Vágólapra másolva!
Több nyugat-európai ország közlekedésében fennakadást okozott a vasárnap és hétfő délelőtt lezúdult hó. Erős havazás volt Angliában, Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban és Belgiumban. London tömegközlekedése részben megbénult, Olaszországban három ember meghalt, a nemzetközi reptereken sok a késés.
Vágólapra másolva!

Londonban garázsban maradtak a buszok

Hétfő délelőttre részben összeomlott a közúti és a légi közlekedés Londonban és környékén, ahol évek óta nem esett annyi hó, mint vasárnapról hétfőre virradóra. Hétfő reggelre 20-30 centiméteres hótakaró borította a várost, és a sűrű havazás nem szűnt meg délelőtt sem.

Hétfőn teljesen leállították a buszközlekedést, néhány metróvonalat lezártak, vagy csak egy részük üzemelt. A londoni városi buszokon naponta hatmillióan utaznak, így sokan gyalog vagy taxival indultak munkába. Londonban 18 éve nem esett ennyi hó: legutóbb 1991 februárjában volt ekkora havazás. Az előrejelzések hétfőre további havazást ígérnek a fővárosban és a teljes déli országrészben. A meteorológusok szerint akár húszcentis friss hó is eshet.

A reptereken is jelentős korlátozások léptek életbe. Hétfőn a Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér közül délelőtt leállították a forgalmat a Heathrow-n és a Lutonon, mivel meg kellett tisztítani a leszállópályákat. Fennakadások, késések, járattörlések voltak Gatwicken is, amelyet éjszaka egy időre szintén lezártak.

A Heathrow-t és a Gatwicket használó utasokat arra biztatják, hogy érdeklődjenek a légitársaságoknál, mivel több járatot töröltek és jelentős késések lehetnek. Nem működött a londoni City repülőtér sem, amelyről belföldi és rövid távú európai járatok indulnak. Mindhárom repülőtérre napi több járat közlekedik Budapestről.

Az ország délkeleti részén több száz iskolában rendeltek el tanítási szünetet, több vonat nem tudott elindulni a hó miatt. Az autópálya-felügyelet azt tanácsolja, hogy az emberek csak szükség esetén induljanak útnak.

Az idei az elmúlt évtized leghidegebb tele Angliában: rendszeresek a mínusz 10 fok alatti hőmérsékletek, a déli partok előtt évtizedek óta először több helyen befagyott a tenger.

Késések a párizsi reptereken

Párizs közlekedésben is komoly zavarokat okozott a hétfőre virradóra érkezett erős havazás és legalább félórás késéseket jelzett a két nagy reptér, az Orly és a Roissy-Charles de Gaulle is. A francia polgári repülési igazgatóság (DGAG) már vasárnap este azt kérte a légitársaságoktól, hogy 30 százalékkal csökkentsék hétfő reggel a Roissy-Charles-De-Gaulle repülőtérről induló járataik számát.

A hó megnehezíti a Párizs környékén közlekedő autósok dolgát is. A hóesés és a jeges utak miatt összesen 34 észak- és nyugat-franciaországi megyében maradt érvényben a narancsszínű figyelmeztető jelzés. A fővárosból és környékéről tucatnyi balesetet jelentettek.

800 kilométer autópálya hó alatt Olaszországban

Hótakaró borított be hétfő reggelre több olasz várost, köztük Milánót, Torinót és Parmát. Az országot sújtó ítéletidő három halálos áldozatot is követelt: vasárnap egy idős férfi kihűlt holttestét találták meg az észak-olaszországi Leccóban. A szicíliai Trapani térségében egy megáradt folyó sodort el egy férfit, egy másik pedig közúti balesetben halt meg.

Az ország déli részén, a calabriai Cosenzában 500 embert kellett kitelepíteni ideiglenesen az otthonából a zord időjárás miatt. Jelentős mennyiségű hó hullt az éjszaka folyamán az Abruzzókban és Umbriában is. A hatóságok szerint a havazás mintegy 800 kilométernyi autópálya-szakaszon nehezíti a közlekedést országszerte.

Akadozó kompforgalom a Gibraltári-szorosban

Vasárnapra Spanyolországot is elérte a hó: Madrid környékén átmenetileg két autópályát lezártak, és több kilométeres forgalmi dugók alakultak ki. Az ország déli részén heves viharok akadályozták a közlekedést. A Gibraltári-szorosban Algeciras kikötővárosból a vihar miatt nem indultak a kompok Marokkóba.

Jégpályává válhat Belgium

Belgiumban elsősorban a déli országrészben nehezítette az autós közlekedést a hóesés, több baleset is történt, nagy a torlódás az utakon. A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a helyzet várhatóan rosszabbodni fog hétfőn, mert az előrejelzések szerint a hóesést hamarosan eső váltja fel, és a nulla fok alatti hőmérsékletben az utak könnyen jégpályává válhatnak.