Tiltakozik a vizsgálat lezárása ellen Malina Hedvig ügyvédje

Vágólapra másolva!
A szlovákiai főügyésznek küldött levélben sérelmezi Malina Hevig ügyvédje a védence által elszenvedett eljárási visszásságokat. Az ügyvéd szerint a főügész a hazugságvizsgálat ügyében szándékosan csúsztatott.
Vágólapra másolva!

Tiltakozik a vizsgálatok tervezett lezárása ellen a Nyitrán megvert szlovákiai magyar diáklány, Malina Hedvig ügyvédje. Roman Kvasnica éles hangú levelet küldött Dobroslav Trnka szlovákiai főügyésznek, amelyben felhívta a figyelmét arra, hogy miközben a nyilvánosságot a vizsgálat két hónapon belüli befejezéséről tájékoztatta, több bizonyítási eljárást nem végeztetett még el - írta szombaton az Új Szó című pozsonyi magyar napilap.

Levelében az ügyvéd fel is sorolja, milyen bizonyítékok beszerzését tartaná még fontosnak. "A javaslataink ignorálása és a főügyészség három hónapos tétlensége, amely a jelek szerint még két hónapig tart, arra enged következtetni, hogy Malina Hedvig ügye a jogi síkról a politikai ügyeskedés, üzletelés és a törvénytelen lépések fedezésének kategóriájába jutott, a bűnüldöző szervek vagy akár azon személyek részéről, akik befolyással lehetnek egyes állami vezetők hivatali idejére" - írja Kvasnica.

Az ügyvéd véleménye szerint ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy máig sem született döntés arról, jogosan zárta-e le a nyomozó a Malina Hedvig megtámadása ügyében folytatott vizsgálatot, és hogy a nyitrai járási ügyészség jogszerűen cselekedett-e, amikor elutasította kérelmét a vizsgálat folytatására. Mivel ezekre a kérvényekre nem érkezett válasz, Malina Hedvig még nem merített ki minden jogorvoslati lehetőséget, és nem fordulhat az alkotmánybírósághoz, vagyis az ügyészség akadályozza abban, hogy állampolgári jogaival éljen.

Kvasnica egy szerinte szándékos csúsztatásra is figyelmezteti Dobroslav Trnkát: a főügyész többször is azt nyilatkozta, hogy a szlovák törvények nem teszik lehetővé a külföldi hazugságvizsgálatot. "Az igazság az, hogy a büntető törvénykönyv a bűnüldöző szerveknek ezt a vizsgálatot egyáltalán nem teszi lehetővé, mivel a témát nem is taglalja" - írja Kvasnica. A hazugságvizsgálatot Hedvig már 2006-ban kérte, akkor nem engedélyezték neki, azzal az indokkal, hogy a bíróság előtt az eredmény nem számít bizonyítéknak.

Ennek ellenére tavaly decemberben a főügyészség titokban mégis ilyen vizsgálatnak vetette alá azt a két fiatalembert, aki a támadással gyanúsítható, és állítólag mindketten sikerrel "vették az akadályt". Malina Hedvig ügyvédjét erről a vizsgálatról nem is értesítették, holott jogában állt volna ott lenni. A főügyészség most azt szeretné, hogy Hedvig is itthon vesse alá magát a hazugságtesztnek, de ügyvédje kijelentette, hogy erre nem kerül sor.

"Ismételten leszögezem, hogy Malina Hedvig nem vesz részt semmilyen hazugságvizsgálaton, amelyet ön szervezne, főügyész úr, és végképp nem a Szlovák Köztársaság területén" - teszi egyértelművé Kvasnica. Ismételten felszólítja a főügyészt arra is, mondja ki végre, milyen bűncselekményt követett el védence, aki ellen még mindig bűnvádi eljárás van folyamatban.

Dobroslav Trnka csütörtökön jelentette ki, hogy a főügyészség már csak az orvosi szakvéleményekre vár, hogy aztán további lépéseket tegyen.

Malina Hedvig azt állítja, hogy két "ismeretlen bőrfejű" 2006 nyarán Nyitrán azért verte meg az utcán, mert magyarul beszélt. A rendőrség mintegy két hétig nyomozott a tettesek után, aztán váratlanul arra a következtetésre jutott, hogy Malina Hedviget senki sem verte meg, az esetet ő maga találta ki. Azóta ellene folyik eljárás. A legfőbb ügyészség 2007 őszén vette át az ügyet, és noha már igen sok embert kihallgatott, érdemi fejlemény máig nincs.