Orbánnal győzködi az erdélyieket Basescu

Vágólapra másolva!
Orbán Viktorral készült közös fotóval és Orbántól származó idézetekkel kampányol Erdélyben Traian Basescu román elnökjelölt és az őt támogató párt. Az elnökválasztás második fordulóját vasárnap rendezik, Basescu ellenfele, a szociáldemokrata Mircea Geoana tűnik esélyesebbnek.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktorral készült közös fotóval és az idei Tusványosi Szabadegyetemen készült közös videofelvétellel kampányol Traian Basescu Erdélyben, a romániai elnökválasztások második fordulója előtt. Basescu Orbán tusnádfürdői nyilatkozatából azt a részt idézi, amikor a Fidesz elnöke azt mondta, "mi abban vagyunk érdekeltek - mint az Európai Néppárthoz tartozó közösség -, hogy Romániában a parlamenti választásokon a velünk együtt működő, velünk egy közösséghez tartozó demokrata párt nyerje a választásokat és az ő elnökjelöltje. Ebből nem csinálok titkot, ha szükséges, akkor kampányeseményre is állok rendelkezésére az elnök úrnak."

Az Orbán nyilatkozatát idéző kisfilm a www.basescu-szekelyek.ro honlapon is megtekinthető, de a Basescut jelölő Demokrata-Liberális Párt a Krónika című erdélyi napilapban egész oldalas hirdetést is vásárolt, ahol a tusnádfürdői közös fotó látható és egy Orbán-idézet olvasható: "A második fordulóban Traian Basescura szavaznék". "Miért ne bíznánk benne" - áll az Orbán-szöveg mellett.

A román elnökválasztások vasárnapi második fordulójában a jelenleg is hivatalban lévő Basescu kihívója a szociáldemokrata Mircea Geoana. A november 22-i első fordulót Basescu nyerte enyhe előnnyel. A közvélemény-kutatások szerint a második fordulóban Geoana az esélyesebb.