Halálos merényletek Hillában és Bagdadban

Vágólapra másolva!
Legkevesebb 22 ember vesztette életét a csütörtöki iraki robbantásokban.
Vágólapra másolva!

Két egymást követő robbantás legkevesebb 13 ember életét oltotta ki és hetvennégyet megsebesített csütörtökön a Bagdadtól 95 kilométerre délre lévő Hillában, Bábil iraki tartomány fővárosában.

Egy rendőrségi illetékes elmondta: ez első pokolgép helyi idő szerint délután két órakor robbant fel, a második pedig 15 perccel később, amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek. A zarándokok az iraki síiták szent városába, Kerbelába tartottak az Asúra ünneplésére, és egy buszmegállóban gyülekeztek. (Az Asúra ünnepén síita muzulmánok százezrei gyűlnek össze a világ minden tájáról Kerbelában és más, iraki területen levő síita szent helyeken. Ekkor emlékeznek meg Huszein imámnak, Mohamed próféta unokájának haláláról.)

Közben Bagdadban is pokolgép robbant egy temetésen: itt legalább kilencen haltak meg, harminchárman pedig megsebesültek.