Vágólapra másolva!
Legalább harminc ember halálát okozta Európában a hó, és a fagypont alatti hőmérséklet. A havazás több országban megbénította a közúti-, a vasúti- és a légi közlekedést. A Csatorna-alagútban kedden korlátozottan indulhat újra a közlekedés.
Vágólapra másolva!

Legkevesebb 29 ember fagyott halálra Lengyelországban, ahol jóval fagypont alá csökkent a hőmérséklet, a szomszédos Németországban is mínusz 33 fokos hideget mértek - írja a BBC. A lengyel rendőrség mindenkit arra kért, hogy segítsen, ha ittas vagy hajléktalan embert látnak a földön, mert a mínusz 20 fokos hidegben hamar kihűlnek.

Ausztria déli részéről is megfagytak ketten, miután késő este hiába próbáltak hazajutni.

Moszkvában kilencezer hókotróval takarítják az utakat. Sok légi járatot töröltek az időjárás miatt, Franciaországban a Charles de Gaulle és az Orly repterekről induló gépek negyven százalékát törölték. Németország harmadik legnagyobb repülőterét Düsseldorfban teljesen be kellett zárni a vasárnapi hóvihar miatt, ahogy nem üzemel a három legjelentősebb belga reptér sem.

Anglia, illetve a kontinens közötti Csatorna-alagútban sem járt a vonat, miután a hétvégén a hideg elektromos hibát okozott, és hat járat rekedt az alagútban. A BBC szerint az Anglia és Franciaország, illetve Belgium közötti szolgáltatás kiesése miatt több mint 55 ezer utas nem tudott elutazni.

Hétfő este honlapján a vonatokat üzemeltető Eurostar bejelentette, hogy háromnapos szünet után kedd reggeltől ismét elindulnak a vonatok az alagútban, de egyelőre korlátozott lesz a közlekedés. A vonatok kedden 7.30-tól közlekednek 18 óráig, de csak azok utazhatnak a szuperexpresszel, akiknek szombatra vagy vasárnapra volt megváltott jegyük. Más országokban szintén megbénította a vasúti közlekedést az időjárás, így észak-európai területeken és Ausztriában.