Oltóanyagot küld az USA Ukrajnának

Vágólapra másolva!
Közel egymillió embernek elegendő H1N1 elleni oltóanyagot küld az Egyesült Államok december elején a járvány sújtotta Ukrajnába - közölte pénteke az amerikai nagykövetség. Ukrajnában eddig hivatalosan 763 ezer fertőződött meg, több mint százan meghaltak.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok 930 ezer adag H1N1-vakcinát adományoz saját készletéből Ukrajnának december elején - jelentette be az amerikai nagykövetség sajtóirodája pénteken az Interfax hírügynökség szerint. A közlemény szerint a H1N1-járvány megállításának érdekében az USA azt tervezi, hogy saját vakcinakészletének 10 százalékát - 25 millió adagot - átadja a WHO-vezette kezdeményezésnek, amelynek az első szakaszához tartozik az ukránoknak szánt 930 ezer adag elküldése.

Az ukrán egészségügyi minisztérium pénteki adatai szerint eddig 109-en haltak meg Ukrajnában influenzában és felső légúti megbetegedésben, míg a WHO szerint a H1N1-vírus feltehetően ezreket fertőzött meg. Olekszandr Bilovol tiszti főorvos szerint összesen 763 ezer embert érint a járvány, közülük közel 34 ezret ápolnak kórházban.

Az amerikai nagykövetség közleménye szerint az amerikai kormány azt tervezi, hogy intézkedik majd az adomány biztonságos kiszállítására, és szorosan együtt fog működni az ukrán vezetéssel annak érdekében, hogy megállapítsák, mik a szükségletek, és megállapodjanak arról, technikailag hogyan lehet majd gyorsítani a lakosság immunizálását.