Szigorítanák a bevándorlást a britek

Vágólapra másolva!
A bevándorlási szabályok szigorítását ígéri Gordon Brown brit kormányfő. Kevesebb szakmában fogadnának külföldi munkaerőt, és jobban megválogatnák azokat, akik diákvízumot igényelnek. Ellenzéke szerint elkésett és nem eléggé szigorú a kormány terve. Az uniós polgárokat nem érintenék az új korlátozások.
Vágólapra másolva!

Korlátoznák azoknak a szakmáknak a számát Nagy-Britanniában, amelyekhez Európán kívülről is szabad lenne alkalmazottakat toborozni. Szigorítanák a diákvízumok kiadását is, hogy bezárják ezt a kiskaput az illegális munkavállalók előtt - jelentette be csütörtökön Gordon Brown brit kormányfő. A brit kormányt egyre több kritika éri a bevándorláspolitikája miatt, ezekre próbált felelni Brown londoni beszédében.

Brown azzal védte a jelenlegi bevándorlási rendszert, hogy a hatására eddig is 44 százalékkal csökkent a bevándorlók száma. Azt ígérte, további szakmákat fognak elzárni a bevándorlók elől, a BBC szerint a változások a mérnököket, a konyhafőnököket és az ápolókat érintik majd.

Diákvízumokat csak azoknak adnának ki, akik doktori vagy posztgraduális képzésre jelentkeznének, alacsonyabb képzésekre nem. A brit kormányfő emellett igyekezett a bevándorlás pozitív hatásaira felhívni a figyelmet: "Ha a bevándorlás fő hatása az életünkre, hogy könnyebb vízvezeték-szerelőt találni, és a helyi kórházban tengerentúli orvosok és ápolók kezelnek minket, akkor inkább gondolunk a bevándorlás előnyeire, mint lehetséges árára." Hozzátette ugyanakkor, hogy az embereket biztosítani kell afelől, az újonnan érkezők nem csak az itteni léttel járó jogokat, de a kötelességeket is elfogadják, "betartják a törvényeket, beszélnek angolul, és maguk is hozzájárulnak (a társadalmi kiadásokhoz)".

Azt mondta a kormány kemény, de igazságos politikát követ majd, és igyekeznek megfelelni a rugalmasság munkaadók támasztotta követelményének.

A brit konzervatívok üres ígérgetéssel vádolják Brownt, akinek kormánya szándékosan segíti elő a bevándorlást. "Gordon Brown jóval az után akarja becsapni az istállóajtót, hogy a ló megszökött" - mondta a liberálisok szóvivője. A parlament kiegyensúlyozott migrációval foglalkozó többpárti bizottságának vezetői szerint a kormány rendszere a bevándorlásnak csupán 20 százalékát érinti, és Nagy-Britannia népessége 2029-re meghaladja majd a 70 millió főt.