Magyar nevek is vannak a cseh ügynöklistán

Vágólapra másolva!
Több magyar név is található azon a héten nyilvánosságra hozott listán, amely az egykori csehszlovák államszocialista rendszer hírszerzőit tartalmazza. A listán található a magyar nemzetiségű Erdélyi Elemír, aki jelenleg a cseh pénzügyminisztérium osztályvezetője.
Vágólapra másolva!

Több ismert, a cseh közéletben máig aktívan tevékenykedő ember neve is megtalálható azon a listán, amely az egykori csehszlovák államszocialista rendszer hírszerzőit tartalmazza. A listát a hét elején hozták nyilvánosságra Prágában.

A lista a csehszlovák Állambiztonsági Hivatal I. osztályának munkatársait tartalmazza. A hivatal feladata a külföldi információk beszerzése és kiértékelése volt. A megcélzott objektumok elsősorban a nyugati világban működő politikai pártok, állami hivatalok, katonai és tudományos intézetek, cégek, különféle emigrációs központok, szervezetek vagy egyházak voltak

A jegyzéket, amelyben magyar nevek is olvashatóak, a Totalitárius Rendszerek Tanulmányozásának Intézete, valamint a Biztonsági Szolgálatok Levéltára készítette el. A legismertebb nevek Jirí Komorous, jelenlegi belügyminiszter-helyettes, Jan Mühlfeit, a Microsoft európai képviselője, illetve Pavol Mihál, az Interpol csehországi részlegének volt igazgatója.

A Totalitárius Rendszerek Tanulmányozásának Intézete honlapján (www.ustrcr.cz) a névjegyzéken kívül megtekinthetők az érintettek fényképes személyi adatlapjai is. Az adatlapokon az illetők nemzetisége is fel van tüntetve, így megtudható, ki vallotta magát hivatalosan magyarnak.

A magyar nemzetiségű volt hírszerzők közül Erdélyi Elemír került a figyelem középpontjába, aki jelenleg a cseh pénzügyminisztérium módszertani, ellenőrző és elemző osztályának vezetője. A közzétett dokumentumok szerint Kántor Mikulás (Miklós) a berlini, míg Németh Zoltán a londoni csehszlovák diplomáciai képviseleten teljesített szolgálatot. Magyar nemzetiség van feltüntetve Szabó Július (Gyula) vagy Lengyel Zoltán neve, illetve néhány más név mellett is.