Tovább keresik a Kínában eltűnt magyar hegymászókat

Vágólapra másolva!
Azt ígérte a kínai külügy a pekingi magyar nagykövetnek, hogy folytatják az eltűnt magyar hegymászók keresését. A mentőcsapat már ötször volt a hegyen, de még nem jutottak az eltűntek nyomára. Hamarosan új útvonalon próbálkoznak, megint csak gyalog, mert a helikopteres kereséshez túl magas a hegy.
Vágólapra másolva!

Megígérte a kínai külügyminisztérium illetékese, hogy további lépéseket tesznek a négy eltűnt magyar hegymászó keresésére, a szecsuani hegyi mentők folytatják a kutatást - közölte Kusai Sándor pekingi magyar nagykövet szerdán.

A nagykövet helyi idő szerint szerda délután a kínai külügyminisztériumban felkereste az európai ügyekért felelős főosztályvezetőt, akinek megköszönte az eddigi erőfeszítéseket, és tolmácsolta a magyar kormány, a külügyminisztérium és a hozzátartozók kérését, hogy minden lehetséges eszközzel folytassák a keresést, amíg a legkisebb esély is van a magyarok megtalálására. Kusai Sándor ígéretet kapott a kutatás folytatására.

A külügyminisztériumban azt is közölték, hogy a mentőcsapat eddig öt alkalommal volt fenn hegyen. Az alaptáborban megtalálták a hátrahagyott felszerelésüket, és ötezer méteres magasságban nagy erejű távcsövekkel keresték a hegymászók nyomát, de nem jutottak eredményre.

A 4-6 tagú kereső csapat, amelynek résztvevőit a kimerítő feladat miatt időnként váltják, hamarosan ismét mászni kezd. Ezúttal egy másik útvonalon, új irányból igyekeznek megközelíteni azt az 5200-5400 magasan lévő területet, ahol a magyarokat sejtik.

A helikopterek bevetésére vonatkozó kérdésre a nagykövet azt mondta, hogy a kínai hadsereg számára rendelkezésre álló helikopterek - az aerodinamikai sajátosságok miatt - legfeljebb 4000-4200 méter magasságban tudnak repülni, az pedig az alaptábor szintje. A nagykövet közölte, korábbi információkból tudni lehet, hogy az előrejutást a kritikus szakaszon ötszáz-ezer négyzetméteres jégomlások akadályozzák.

A négy magyar hegymászóról utoljára október 22-én érkezett hír. Expedíciójukról a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány székhelyére október 31-én kellett volna visszaérkezniük. Hivatalos keresésüket ezt követően kezdték meg.