Slota szerint magyar bosszú a fizetésmegvonás

Vágólapra másolva!
A magyarellenes nyilatkozatairól ismert Ján Slota szlovák politikus a magyarok bosszújának tartja, hogy meg akarják vonni egyhavi képviselői fizetését. A megvonást a szlovák parlament emberi jogi bizottságának magyar elnöke javasolta, mert Slota októberben nem vett részt a bizottság ülésein.
Vágólapra másolva!

"Meggyőződésem, hogy ezzel egyértelműen azt akarják megbosszulni, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a napokban már harmadszor tett javaslatot a főügyészségen a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) betiltására annak államellenes és szlovákellenes tevékenysége miatt" - jelentette ki az Ján Slota, az SNS elnöke újságírók előtt csütörtökön Zsolnán.

A szlovák parlament emberi jogi bizottságának magyar elnöke, Berényi József szerdán közölte: Slota elveszíti egyhavi képviselői fizetését és összes juttatását, mert októberben igazolatlanul hiányzott a parlament emberi jogi bizottságának üléseiről.

Slota most azt állította, hogy két bizottsági ülés idején a parlament plénumának tanácskozásán vett részt, máskor pedig szóban kimentette magát. Szerinte a bizottságok üléseit az elnökök nagyon kaotikusan hívják össze.

"Én akkor járok a bizottsági ülésekre, ha az az SNS-nek, és nem pedig az MKP-nek fontos" - közölte, hozzátéve, hogy ő nem "gombnyomogató" képviselő, hanem politikus, aki "a szlovák érdekek védelmében" dolgozik. Szerinte éppen ez az oka annak, amiért őt annyira támadják.