Jövő hétre ígér EU-elnököt a svéd kormányfő

Vágólapra másolva!
Jövő héten hoznak döntést az Európai Unió vezetői az EU első állandó elnökéről - közölte az elnök kiválasztását irányító svéd kormányfő. A bejelentés szerint november 19-én, egy munkavacsorán nevezik meg az EU-elnököt, aki szinte biztosan miniszterelnöki múlttal rendelkezik majd.
Vágólapra másolva!

November 19-én jelölik ki az Európai Unió első állandó elnökét - írja szerdai számában a Financial Times című brit napilap. A végső határidőt Fredrik Reinfeldt, az EU soros elnökségét betöltő Svédország miniszterelnökre jelentette be. Reinfeldt az EU soros elnökeként a kiválasztási procedúra irányítója.

A politikus a lapnak adott interjújában elmondta: úgy határozott, hogy jövő csütörtökön tartják meg Brüsszelben azt a munkavacsorát, amelyen az EU állam- és kormányfőinek véglegesíteniük kell a döntésüket az ügyben. A lap a svéd miniszterelnököt idézve azt írja: az első EU-elnök szinte bizonyosan az EU-tagállamok jelenleg is hivatalban lévő, vagy korábbi miniszterelnökei közül kerül ki.

Diplomaták szerint erős támogatottsága van Herman Van Rompuy belga miniszterelnöknek, így ő az egyik esélyes a posztra. Bernard Kouchner francia külügyminiszter szerint rajta kívül továbbra is versenyben van Tony Blair volt brit kormányfő, illetve Jean-Claude Juncker jelenlegi luxemburgi miniszterelnök is (Blair esélyeiről itt talál részleteket).

Az EU elnökének választása a lisszaboni szerződés elfogadásával vált időszerűvé: az unió új alapszerződése hozza létre az állandó elnöki tisztséget, amely az EU vezetésének folyamatosságát biztosítaná. Az EU elnökének 270 ezer euró éves fizetés, szolgálati autó, egy brüsszeli rezidencia és 20 fős titkárság jár (az elnöki posztról bővebben itt olvashat).