Elnököt választ vasárnap Románia

Vágólapra másolva!
Tucatnyi jelölt közül választhat elnököt vasárnap 18 millió szavazó Romániában. Három esélyes van, de a küzdelem várhatóan csak egy második fordulón dől majd el . A szavazók döntenek arról is, hogy csökkentsék-e a képviselők létszámát.
Vágólapra másolva!

Vasárnap reggel megnyitották a szavazóhelyiségeket Romániában, ahol elnököt választ vasárnap több mint 18 millió szavazó. Tucatnyi jelölt indult, akik közül valószínűleg egyik sem szerzi meg a voksok 50 százalékát, így várhatóan második fordulót is tartanak majd december 6-án.

A legnagyobb esélyes Traian Basescu jelenlegi elnök, akinek azonban nincs meggyőző előnye legfőbb riválisaival, Nircea Geoana, a szociáldemokraták, illetve Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt jelöltjével szemben.

Romániában a politikai patthelyzet és a mélyülő gazdasági válság miatt teljes hatalmi átrendeződéshez vezethet az államfőválasztás. A posztért egy esélytelen magyar jelölt is indul, aki elnöki ambíciók helyett politikai előnyökre pályázik (a román választási esélyekről és körülményekről összefoglaló cikkünkben tájékozódhat részletesen).

Az elnökválasztáson kívül népszavazást is tartanak, amelyen arról döntenek, hogy a jelenleg két házból - a képviselőházból és a szenátusból - álló törvényhozó testületet egykamarássá alakítsák-e, és hogy a képviselők létszámát a jelenlegi 471-ről 300-ra vagy annál is kevesebbre csökkentsék-e

Az urnák helyi idő szerint reggel 7 órakor (magyar idő szerint 6 órakor) nyitottak, és este kilenckor (magyar idő szerint 8 órakor) zárulnak. Rögtön ezután a közzéteszik az exit-poll eredményeket. A választásra több mint 21 ezer szavazóhelyiséget rendeztek be. A rendre 29 ezer a rendőr, több mint 11 ezer a csendőr és 4 ezer határőr, illetve a rendkívüli helyzetek felügyelőségének 6 ezer tisztje vigyáz.