Leterhelt munkások gyerekeire csapnak le a kinai emberrablók

Vágólapra másolva!
Elsősorban a gazdaságilag fejlettebb déli területek a kínai gyermekrablók célpontjai, ahol a nagyvárosi életben járatlan munkások gyerekeire vadásznak. Az elrabolt gyerekek sokszor gyermektelen kínai családoknál kötnek ki, de van, aki Európában landol vagy prostituált lesz.
Vágólapra másolva!

"Dél-Kína a gyerekkereskedelem piaca" - mondta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak a 35 éves Sun Haiyang, akinek 3 és fél éves fiát Sencsen városban rabolták el 2007 októberében. Az eset után összefogott a hasonló sorsú szülőkkel, és azért kampányol, hogy a hatóságok vegyék komolyabban a gyerekrablásokat.

Hivatalos adatok szerint Kínában évente körülbelül 3000 ember esik az emberkereskedők áldozatául: felük nő, a másik felük gyerek. Külön a gyermekrablásokról nincsenek statisztikák - írja az FAZ. Az eltűnt gyerekek száma évente 30 000-60 000 között mozog. A hozzátartozók szerint a hivatalos statisztikákban szereplő számok jóval alacsonyabbak, mint a valóságosak. Sun Haiyang összesen 2000 gyerekről tud, akik Sencsenből és a környékéről tűntek el az elmúlt két évben. Elsősorban a gazdaságilag erős deli területek érintettek, Sencsen pedig a külföldi befektetések egyik központja, a világ egyik leggyorsabban fejlődő városa.

Az elrabolt gyerekeket legtöbbször vidéki családoknak adják el, akik fiúkért 20 000-30 000 jüant (kb. 570 000-800 000 forintot) is fizetnek. Kilencven százalékban fiúk az emberrablók célpontjai, mivel többet érnek és éppen ezért többe is kerülnek, mint a lányok. A lányok az esküvő után rendszerint a vőlegény családjához csapódnak, az idős szülők támaszai jobbára a fiúk. Az elrabolt lányokat sokszor prostitúcióra vagy kényszermunkára kényszerítik, de Vietnámba vagy Kambodzsába is adnak el gyerekeket, és akad olyan is van, aki Európában végzi.

Az elrabolt gyerekek közül sokan származnak olyan családból, ahol a szülők városról városra vándorolnak, keményen dolgoznak és nem ismerik a nagyvárosi élet veszélyeit.

Az FAZ által említett esetben is vidékről költözött nagyvárosba a háromtagú család: Sun Haiyang feleségével és 3 és fél éves fiával a gyerek elrablása előtt egy héttel költözött egy kis faluból a 12 milliós Sencsenbe. A rablás estéjén a kisfiú éppen szülei akkor megnyitott élelmiszerüzlete előtt játszott. Az üzlet kamerával volt felszerelve, a felvételeken tisztán lehet látni, amint este hét körül egy férfi lép a fiúhoz. A férfi előbb ételt adott a gyereknek, majd egy játékautót vett neki. A szülők akkor kaptak észbe, amikor üzletszomszédjuk megkérdezte, ki ez a kedves rokon, a gyerek azonban addigra már eltűnt. Sun Haiyang úgy gondolja, hogy fiát egy kétségbeesett gyerektelen házaspárnak adták el valahol vidéken.

Haiyang és a hasonló sorsú szülők szórólapokat osztanak, demonstrálnak, egyebek mellett Pekingeben. A hatóságok nem nézik jó szemmel akcióikat, némi eredményt azonban már sikerült elérniük: áprilisban a rendőrségi minisztérium egy kilenc hónapig tartó emberkereskedelem ellenes kampányba kezdett, valamint szórólapokat osztanak és vándormunkásoknak szóló tanfolyamokat szerveznek. Az akció kezdete óta 440 gyereket mentettek meg - írja a FAZ.

Valamelyest javult a helyzet Sencsenben is - mondta a lapnak Sun Haiyang. A rendőrség változtatott a korábbi gyakorlatán, és már az eltűnés után hét órával felveszi a jegyzőkönyvet, Kína legnagyobb részén azonban még mindig a 24 órás szabály van érvényben. Haiyang szerint ennyi idő épp elég arra, hogy a gyereket kivigyék az országból.