Lemészároltak egy falut Szudánban

Vágólapra másolva!
Törzsi fegyveresek megtámadtak egy falut Dél-Szudánban. Több mint száz ember halt meg.
Vágólapra másolva!

Több mint száz ember meghalt, amikor törzsi harcosok megtámadták a Duk Padiet nevű falut Dél-Szudánban - írja a Reuters. A Lou Nuer törzs harcosai vasárnap reggel támadtak a falura, amikor a legtöbben templomban voltak. A mészárlást a szudáni hatóságok csak hétfőn vették észre, 51 falusi civil, 28 katona és rendőr és 23 egyenruhás támadó holtteste hevert a földön.

Az ENSZ szerint idén már több mint 1200 ember halt meg az etnikai harcok miatt Szudánban. Dél-szudáni politikusok azzal vádolják korábbi polgárháborús ellenfelüket, az észak-szudáni vezetést, hogy törzsi harcosok segítségével próbálják destabilizálni a déli országrészt.

Dél-Szudánban 2010-ben választásokat tartanak, 2011-ben pedig népszavazás lesz az országrész elszakításáról. A 2005-ig tartó háborúban az arabok lakta, muszlim vallású Észak a kormány támogatásával harcolt a fekete, a kereszténységet és természeti vallásokat követő Dél ellen - az iszlamista kormány a soknemzetiségű országból homogén arab államot akart csinálni, de élezi a helyzetet az arab állattenyésztők és a fekete földművesek eltérő gazdasági érdeke is.