Clintonék elengedték a vitatott magyar adótartozást

Vágólapra másolva!
Magyarországnak már biztosan nem kell kifizetnie vitatott adótartozását New York felé, miután a Hillary Clinton által vezetett amerikai külügyminisztérium mentességet adott. A követelés a New York-i magyar külképviselet után állítólag felhalmozott 32,5 millió dollárról szólt, amelynek jogosságát azonban a magyar Külügyminisztérium mindig is vitatta.
Vágólapra másolva!

Összesen 260 millió dollár adóhátraléktól, illetve további évi legalább hétmillió dolláros adóbevételtől esik el New York, miután a Hillary Clinton által vezetett külügyminisztérium adómentességet állapított meg több New York-i külföldi diplomáciai képviselet számára - jelentette a New York Post.

Az intézkedés révén több ország - köztük Magyarország is - mentesül jelentős összegek befizetése alól. Mongólia és India például összesen 46 millió dollárnyi adóhátralékot halmozott fel.

Magyarországnak a 52. utcában lévő, a ENSZ-missziónak, a New York-i Főkonzulátusnak, illetve diplomatalakásoknak helyet adó épülete után gyülemlett fel összesen 32,5 millió dollár adóhátraléka a város felé. Ennek rendezését az amerikai lap szerint pont egy héttel Clintonék intézkedése előtt ígérte meg a magyar kormány. "Ez az ajánlat a jelenleg a Magyarországot és New Yorkot is sújtó gazdasági válság figyelembe vételével készült" - idézett a New York Post egy levelet, amelyet állítólag a magyar kormány írt az amerikai város ENSZ-bizottságához. Eszerint már kiállították a csekket is, és július 1-ig ígérték rendezni a tartozást.

Mátrai Zsuzsanna külügyi szóvivő szerint azonban nem volt szó a tartozás rendezéséről, nem egyeztek meg New Yorkkal. "Évek óta vitatjuk, és vitattuk" - mondta az [origo]-nak a magyar diplomáciai képviseletet érintő adóhátralékról.

A szóvivő szerint az adómentességre a Foreign Mission Act (külképviseleti törvény) is lehetőséget ad kétoldalú viszonossági alapon, és erre, valamint más jogszabályokra, hivatkozva kérték korábban is a mentességet. Az amerikai külügy a fentebb jelzett jogszabály alapján törölte el - számos hasonló helyzetben lévő ország esetében is - az adófizetési kötelességet. Az USA sem fizet adót Magyarországnak a tulajdonában lévő itteni ingatlanok után - mondta a szóvivő az [origo]-nak.