Maradhat a karlendítő német kerti törpe

Vágólapra másolva!
Nem kezdeményez eljárást a német ügyészség a komoly vitákat kiváltott, náci karlendítést imitáló kerti törpe készítője ellen. A hatóság szerint az aranyszínűre festett törpék inkább kifigurázzák a nácikat, nem pedig éltetik őket.
Vágólapra másolva!

Az 59 éves művész, Ottmar Hoerl akkor került bajba, amikor júliusban egy nürnbergi galériában kiállították egyik alkotását, egy aranyszínű, náci karlendítést imitáló kerti törpét. A náci jelképek és a hitleri köszöntések Németországban a második világháború vége óta illegálisak, és ezért a városi ügyészség vizsgálatot indított az ügyben.

A vádhatóság szerdán közölte, arra az álláspontra jutott, hogy a 40 cm-es szobrocska gúnyt űz a nácizmusból, nem pedig reklámozza azt, ezért nem illegális. Figyelmeztettek azonban arra, hogy senki ne próbálja meg utánozni Hoerl munkáját, mert vannak kockázatai.

"Nyilvánvaló, hogy a kerti törpe bolondság és bolondos dolgokat csinál. Ezért 1942-ben a nácik agyonlőttek volna"- idézte az ügyészség Hoerlt, aki 2005-től a Nürnbergi Szépművészeti Akadémia elnöke. A művész még az ügyészségi döntés előtt úgy nyilatkozott, nem érti, miért van az egész zűrzavar, korábban már állított ki ugyanilyen Belgiumban, Olaszországban és Németország más városaiban is.

A BBC azonban emlékeztet arra, hogy Nürnbergben különösen érzékeny téma a nácizmus, mivel nagy náci gyűlések helyszíne volt és a náci vezetők tárgyalásai is itt zajlottak a háború után.