Kérdések maradtak csak a francia barbárok után

Vágólapra másolva!
Kétségek között maradt Franciaország az utóbbi évek legbrutálisabb bűntettének pere után. 2006-ban egy zsidó fiút kínzott halálra egy magát Barbárok bandájának nevező társaság. Az ügy komoly vitát gerjesztett az antiszemitizmus franciaországi előretöréséről. A bűntett rasszista motívumai tagadhatatlanok, de a hatóságok szerint csak részben volt szerepük a gyilkosságban. A kérdés tisztázását nehezítette a rendőrség kezdeti bizonytalankodása, és a múlt héten lezárult, zárt ajtók mögött folyt per sem segített.
Vágólapra másolva!

Yalda csinos perzsa-francia lány volt. Sokak szeme megakadt rajta, például a fiatal marokkói zsidó származású mobiltelefon-bolti eladóé, Ilan Halimié is. A 23 éves fiút nem sokat kellett biztatni, amikor a lány randira hívta. A Párizsban kezdődő történetből akár szép, kultúrákon átívelő romantikus mese is kerekedhetett volna, ám valójában kultúrák közötti konfliktus, kínkeserves szenvedés és halál lett a vége.

Ilan Halimi ügye 2006-ban, majd 2009-ben is megrázta Franciaországot. A fiút egy zsidók elrablását célul tűző külvárosi banda hálózta be a lány segítségével 2006. január 20-án. A lány egy külvárosba, Sceaux-be vezette a lépre csalt Halimit - kocsiját itt találták meg később -, ahol az elefántcsontparti születésű Youssouf Fofana által vezetett, magát csak Barbárok bandájának nevező társaság csuklyás tagjai vártak rá, majd elhurcolták. "Két percen keresztül sikoltozott magas hangon, mint egy lány" - mondta a nyomozás során a csaliként felhasznált Yalda, aki aznap este egy hotelszobában mulathatott barátjával, költségeiket jutalomból a banda fizette.

Halimit Bagneux-ba vitték, egy másik külvárosba, ahol előbb egy önkormányzati tulajdonú társasház egyik lakásában, majd pincéjében tartották fogva, miközben családjától váltságdíjat követeltek: előbb 450 ezer eurót, majd a végén ötezer euróval is megelégedtek volna. A fiú arcát szinte teljesen leragasztották ragasztószalaggal, ételhez és levegőhöz csak egy kis lukon juthatott. Fejéhez pisztolyt nyomtak és lefotózták, a képet pedig elküldték a családnak.

Kés, cigi, sav

Pénzt azonban nem kaptak, ezért egyre kegyetlenebbül bántak a fiúval: meztelenre vetkőztették, haját levágták, homlokán cigit nyomtak el, testét késekkel vagdosták, bőrét savval maratták, levágták fülét és egyik lábujját. Halimi 24 napig volt fogságban, és amikor végül elengedték, a nyomozók már közel jártak a bandához. Egy vasúti sín mellett találtak rá február 23-án, pucéran, fején ragasztószalaggal, torkán vágásokkal, elrablói lelocsolták tiszta szesszel és fel is gyújtották, testének 80 százaléka megégett. A fiú a kórházba szállítás közben halt meg.

Forrás: AFP
Fofana

Halálra kínzása rendkívüli felháborodást keltett Franciaországban, tízezrek vonultak vezető politikusokkal együtt a barbár tett ellen szervezett 2006 februári tüntetésre. Az eset ráirányította a figyelmet a zömében muszlim bevándorlók lakta szegény francia elővárosokban izzó gyűlöletre, és komoly vita alakult ki arról, hogy a brutális gyilkosság mennyiben tekinthető antiszemitának.

A rasszista motívum

A meggyilkolt fiút családja szerint egyértelműen. Szándékosan zsidó férfiakat akartak lépre csalni, a brit Times szerint a banda előzőleg hat zsidó származású férfi esetében is próbálkozott hasonló módszerrel - csinos lányokat alkalmazva csaliként - de csak Haliminél jártak sikerrel. Fofana, a banda feje idén tavasszal indult és múlt héten lezárult, zárt ajtók mögött folyó pere során azt mondta, azért kerestek zsidót, mert azok "tömve vannak dohánnyal".

A meggyilkolt fiú családja szerint a hatóságok igyekeztek figyelmen kívül hagyni vagy elhallgatni az antiszemita motivációt. A rendőrség először nem is vették komolyan - állítják - a korábbi lépre csalási próbálkozásokat. A meggyilkolt fiú anyja szerint azért próbálták elhallgatni a bűntett rasszista vonatkozásait, mert attól tartottak, ezzel újabb konfliktust gerjesztenek a zömében muszlimok lakta forrongó elővárosokban.

Az antiszemita motivációt erősítette maga Fofana is, aki pere során előszeretettel fohászkodott Allahhoz, igyekezett a palesztin muszlimok szenvedését követő bosszúnak beállítani ügyét, és cipőjével dobálta meg Halimi családjának a tárgyalóteremben tartózkodó képviselőit. Az ügyvédek azonban rávilágítottak, hogy Fofanának csak kevés köze van a szélsőséges iszlámhoz, alig ismeri a Koránt, idézni pedig végképp nem tud belőle.

Felmagasztalt brutalitás

A hatóságok szerint azonban nem az antiszemitizmus - jóllehet közrejátszott benne - a bűntett fő motívuma, hanem attól összetettebb, egy olyan, a külvárosi bűnözők körében terjedő felfogás, amely minden kívülállót ellenségnek tekint. "Mindent összekevernek, utálják a zsidókat, az amerikaiakat, Franciaországot, a Nyugatot. Ha egy francia rendőr került volna a kezük közé, valószínűleg vele is ugyanígy bántak volna el" - idézte a Los Angeles Times Sammy Ghozlan nyugdíjas rendőrfőnököt, antiszemitizmus-ellenes aktivistát. A hatóságok szerint a bandát az a brutalitást felmagasztaló szubkultúra vezette, amelynek gyökerei az erőszakos filmekből, a külvárosokban terjedő durva rapzenéből, a szélsőséges iszlám iratokból, dzsihádista videókból táplálkoznak.

Hasonlóan nyilatkozott a per áprilisi kezdetén Michel Wieviorka író, aki az antiszemitizmusról írt könyvet. "Eredetileg nem a zsidók elleni gyűlöletről volt itt szó... azért volt zsidó férfi a célpont, mert azt feltételezték, hogy van pénze, és elégé összetartóak ahhoz, hogy fizessenek".

Forrás: AFP
A Bagneaux-i cella

A hatóságokat amiatt is vádolták elhallgatással, hogy a múlt héten lezárult per zárt ajtók mögött folyt. Sokan nyílt eljárást követeltek, hogy az eset tanulságul szolgálhasson. A francia törvények azonban zárt tárgyalás írnak elő, ha a vádlottak között vannak a bűntett elkövetése idején kiskorúak is.

Szigoríthatnak az enyhének vélt ítéleten

A perben összesen 27 embert ítéltek különböző mértékű börtönbüntetésre, a banda fejét, Youssef Fofanát például életfogytig tartó börtönre - ahonnan legkorábban 22 év múlva szabadulhat (az ítéletről bővebben itt olvashat). Társai közül ugyanakkor sokan az ügyészek által rájuk kért büntetésnél enyhébbet kaptak, de az ügyészég nem fellebbezett az ítélet ellen.

Emiatt komoly támadások érték mind a bíróságot, mind az ügyészséget. A felháborodás nyomán - zsidó szervezetek tüntetést is szerveztek hétfőre az enyhének tekintett ítélet ellen -, maga a francia igazságügyi miniszter utasította az ügyészséget, hogy fellebbezzen. A per 27 elítéltje közül 14 esetében kérték az ítélet felülvizsgálatát és szigorítását.