A kabuli utcagyerek és a smucig elnök - riport Afganisztánból

Anajak főleg a pénzről szeret beszélni. Hogy mennyit keresett aznap, mennyit keresett a múltkor, és mik a kilátások holnapra. Közben kissé gondterhelten ráncolja a homlokát, látszik, hogy egyébként nem érdekli annyira a dolog. Csak éppen az van, hogy 14 éves létére egyedül tartja el hatfős családját, a pénz pedig nem több havi 30-60 dollárnál. Riport egy kabuli utcagyerekről.

Anajak egy afgán kisfiú, aki Kabul egyik főutcáján régi (és őszintén szólva nem túl hasznos) térképeket, perzsa-angol szótárakat és gyufát árul, főleg külföldieknek. A szótárt két dollárért veszi a bazárban és ötért adja tovább. Azt mondja, naponta el tud adni egyet. A gyufa nem ekkora biznisz, de valamiből meg kell élni. Ráadásul csak reggel lehet kereskedni, mert délután iskolába jár, este meg madrasszába, vallási iskolába, ahol a Koránt tanulja.

"Az apám öreg, azért nem dolgozik. 75 vagy 80 éves, nem tudom pontosan" - mondja megértően, ha azt firtatják, miért ő az egyedüli családfenntartó. Egyébként még ez a becslés sem biztos, hogy túl megbízható, mert Anajaknak "körülbelül" egy évvel ezelőtt újabb kishúga született. Azt mondja, anyukája dolgozna, csak az öreg nem engedi, azt akarja, hogy otthon legyen a gyerekekkel. Egy idősebb bátyja van, ő egyetemre jár, azért nem keres, noha korábban neki is volt saját jövedelme.

Anajak mégis szerencsésnek mondhatja magát, mert legalább van családja meg lakása, még ha az csak egy szoba is, ahol az egész család együtt húzza meg magát. A környék, Kabul egyik külvárosa, biztonságos, ami a háború dúlta Afganisztán nagyobb részéről nem mondható el.

Végignézett egy lövöldözést

Ettől persze még jó, ha nyitva tartja a szemét az ember, Kabulban néha elszabadulnak az indulatok. Anajak emlékszik, hogy "néhány éve" utcai lövöldözésbe keveredett, és noha az egyik rendőr rászólt, hogy szaladjon be egy házba, ő kíváncsiságból kiszökött, és végignézte, ahogy egy rendőr lelő egy fegyveres férfit. Egyszer majdnem komolyan megsérült, amikor egy bomba robbant a bazárban. Ezeket a történeteket szenvtelenül adja elő, bár akkor kisfiús lelkesedéssel csillog a szeme, amikor mutatja, hogyan lőttek a rendőrök a Kalasnyikovjukkal az ellenségre. Ratatatata!

Anajak eszik is elég rendesen, noha nem túl változatosan. Főleg kenyeret meg zöldteát, néha egy kis krumplit, vagy ha jobb napja volt, akkor vesz egy hamburgert. Rizses húsról, az alap afgán ételről szó sincs, de persze van, akinek még ennyi sem jut.

Anayak mesél

A nagyobb gond az, hogy a két műszakban való ténykedés elég kimerítő. Reggel hatkor kel, bekap valamit, aztán bemegy a belvárosba üzletelni. Este viszonylag korán fekszik, de még így is állandóan fáradtnak tűnik. Néha alszik egy órácskát a parkban délután, de jól láthatóan kimerült, az afgánokra egyébként annyira jellemző pajkosságnak, játékos humornak nem sok nyoma van rajta. Focizni vagy krikettezni nemigen van alkalom.

Karzait nem bírja

Anajaknak politikai nézetei is vannak. Hamid Karzait, az elnököt nem bírja annyira, mert szerinte smucig. Ezt onnan lehet tudni, hogy egyszer a Hotel Serena, a város egyetlen ötcsillagos hotelje előtt árult gyufát, és éppen arra jött Karzai a kíséretével. Mint az Ezeregyéjszaká-ban, az elnök megállt, és vett egy egész pakk gyufát a gyerektől. De sajnos nem volt nála pénz, a testőrénél meg csak 100 afgani volt (kb. két dollár). Holott az egész pakkot ennél sokkal többért el lehetett volna adni.

Az elnök fő vetélytársa, dr. Abdulla volt külügyminiszter jobb arc. Egyszer eljött a bazárba képeket venni, és Anayak akkor is pont ott volt, és a politikus adott is neki tíz dollárt, csak úgy. Dr. Abdulla ráadásul tádzsik, csakúgy mint Anajak, talán ez is számít egy kicsit. Persze mindez mindegy, mert Anajak még úgyse szavazhat, ráadásul minden bizonnyal Karzai nyeri a választásokat.

A belvárosban sok hozzá hasonló gyermek van, jelentős részüknek még rosszabbul megy a sora, mert nincs családjuk vagy rendes otthonuk. Bandákba verődve dolgoznak, koldulnak, ezt-azt árulnak, a kocsik ablakain kopogtatnak, hogy nem kell-e az utasnak egy kis rágó vagy egy régi szovjet Kabul-térkép. Van, aki füstölővel integet, elűzni a gonosz szellemeket, és van, aki egyszerűen ráakaszkodik az emberre, amíg nem kap egy-két dollárt. A lányok erőszakosabbnak tűnnek, őket gyakran elég nehéz lerázni. Viszont sokuk meglepően jókedvű, harsány derűvel integetnek, halló, miszter!

Több tízezer van ezekből a gyerekekből városszerte, ráadásul versenyezniük kell a felnőtt koldusokkal, akikből szintén sok van. Nem világos, hogy mennyi segítséget kapnak az államtól, noha tény, hogy a tálib rezsim 2001-es bukása óta megtöbbszöröződött az iskolába járók száma. De még így is csak minden második tanul a kb. hatmillió gyerekből, legalábbis 2007-es adatok szerint.

Az amerikai ajánlat

Tekintve, hogy Afganisztán kilátásai a háború és a rosszul működő államszervezet miatt jelenleg nem túl rózsásak, Anajak perspektívái szintén nem kifejezetten jók. Az iskolában angolt, perzsát, pastut (a másik afgán nyelv) tanul, egy kis arabot a Korán miatt, meg földrajzot (legalábbis ezekről számol be). Az a terve, hogy mérnök lesz, vagy orvos. Most éppen számítógépre gyűjt, bár nem teljesen világos, hogyan, mert azt mondja, az összes keresetét a családjának adja.

Persze lehet, hogy egyszer szerencséje lesz. Sőt, egyszer már majdnem volt. Azt meséli, hogy körülbelül egy évvel ezelőtt egy "amerikai" hölggyel találkozott a bazárban (sok afgánnak minden nyugati ember "amerikai", még ha dán vagy magyar is). A nőnek elvégzett kisebb feladatokat, például cipelte a csomagját, napi 3-5 dollárért. Aztán a hölgy annyira megkedvelte, hogy felajánlotta neki, elviszi magával Amerikába, elintézi neki a papírokat meg minden.

Anajak persze ment volna vele, kicsit értetlenül is néz vissza, amikor ezt kérdezik tőle. Csak aztán az apja az egészet megvétózta, mert azt akarta, hogy a "lady" inkább vigye magával az egész családot cakumpakk, meg még vegyen is nekik egy házat ott, ahova mennének. A nő erre már nem vállalkozott, és már vissza is ment Amerikába, és Anajak azóta sajnos nem hallott felőle egy szót se. Úgyhogy egyelőre marad a térkép- és szótárárusítás. Meg néha, ha találkozik egy külföldivel, akkor felajánlja neki, hogy lesz a bodyguardja, hátha valakinek kell egy bodyguard.

Kabul, Afganisztán