Világvége hangulatban menekülnek a pakisztániak

Vágólapra másolva!
Egérutat akar biztosítani a lakosságnak a pakisztáni kormány, ezért vasárnap néhány órára feloldották a Szvat-völgyre vonatkozó kijárási tilalmat. A régiót ellenőrző tálibok ellen csütörtökön indított offenzívát a pakisztáni hadsereg. A területről pánikszerűen menekülnek a helyiek.
Vágólapra másolva!

Emberek ezrei menekülnek vasárnap a pakisztáni Szvat-völgyből, mivel a hadsereg ideiglenesen feloldotta a területre vonatkozó kijárási tilalmat - írja a BBC.

Ezzel a csapdába esett helyi lakosságnak adnak lehetőséget arra, hogy elmeneküljenek a hadsereg és a tálibok közötti összecsapások elől. Elemzők szerint a kijárási tilalom feloldása annak a jele, hogy a pakisztáni hadsereg fokozni fogja támadásait a térségben.

A pakisztáni kormányfő, Juszuf Raza Gilani csütörtök este jelentette be, hogy megkezdik a tálibok által uralt Szvat-völgy elleni támadásokat. Ezzel felmondták azt a kormány és a tálibok közti februárban megkötött fegyverszünetet, amely lehetővé tette, hogy a lázadok az általuk irányított területen bevezessék az iszlám törvénykezést, a sáriát.

A pakisztáni hadsereg vasárnap bejelentette, hogy csaknem 200 iszlamista fegyveres halt meg az utóbbi 24 órában a Szvat-völgyben és környékén. A délutáni közleményben szereplő adatot független forrásból a hírügynökségek még nem tudták megerősíttetni, és egyelőre az sem világos, hogy ebbe az adatba beleszámították-e azokat a tálib halottakat, akikről már előző nap beszámolt a hadsereg. A közlemény szerint 50-60 lázadót a Szvat-völgyi harcokban öltek meg vasárnap, a legtöbb iszlamista a szomszédos Sangla térségben esett el, ahol körülbelül 140 holttestet találtak.

Forrás: AFP
A képgalériáért kattintson a fotóra!

Elemzők szerint az egyre népszerűtlenebbé váló pakisztáni kormány az Egyesült Államok nyomására adta fel a tálibokkal szembeni, békés korábbi stratégiáját. A völgyben jelenleg 12-15 ezer katona harcol becslések szerint 4-5000 tálib lázadóval.

A pakisztáni kormány vasárnapi közleménye szerint a kijárási tilalom felfüggesztése helyi idő szerint reggel 6 és 13 óra között érvényes. Főként a térség legnagyobb városában, Mingorában és környéken élőknek ajánlják, hogy mielőbb hagyják el otthonaikat.

A környékről több ezer ember menekül. A BBC egy helyi újságíróra hivatkozva a világvégéhez hasonlította a térségre jellemző pánikhangulatot. A szerencsésebbek tömegközlekedéssel, buszokkal, szekerekkel próbálják elhagyni a régiót, többen azonban gyalogosan menekülnek. "Mindössze a ruháinkat és élelmet viszünk magunkkal" - idézett a BBC egy 40 éves, a térségből menekülő férfit.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint Pakisztán északnyugati területén eddig már legalább egymillióan menekültek el otthonaikból a harcok elől. Több tízezer ember menekülttáborokban vagy rokonoknál talált átmeneti szállást. Az újabb menekültáradatra felkészülve a hatóságok öt további sátortábort állítottak fel.