Pakisztán szerint napokon belül kikapnak a Szvat-völgyi tálibok

Vágólapra másolva!
Két-három napot ad a pakisztáni hadsereg a tálibok ellenállásának az ország északnyugati részén dúló harcokban. A szvat-völgyi offenzívának már a tizede sincs hátra egy katonai vezető szerint, és a 2000 fegyveres lázadót kiűzték a környékről.
Vágólapra másolva!

A pakisztáni hadsereg, miután elfoglalta Szvat tartományi székhelyét, Mingorát, remélhetőleg 2-3 nap alatt felszámolja a tálibok ellenállását az ország északnyugati területein - jelentette ki vasárnap Szingapúrban a pakisztáni védelmi államtitkár.

Szijed Aszar Ali, aki egy regionális biztonsági konferencián vesz részt, azt mondta, hogy "már csak a munka 5-10 százaléka" van hátra és néhány nap alatt fel lehet számolni a tálibok ellenállási gócait.

A pakisztáni hadsereg 15 ezer katonáját vetette be a szvati offenzívába 2000 tálib harcos ellen.

Közben a hadsereg bejelentette, hogy 40 tálibot öltek meg vasárnapra virradóra az afgán határ melletti Dél-Vazirisztán törzsi területen, miután visszaverték egyik bázisuk elleni támadást. Az összecsapásban négy katona is életét vesztette.