Egyre több a hadihajó és a tüzérség a koreai határon

Vágólapra másolva!
Dél-Korea egy rombolóját, kisebb hadihajóit és tüzérségi állásokat telepített az északi határára. Válaszul Észak-Korea és növelte tűzerejét a térségben. A helyzet feszült, Észak-Korea "kis csetepaté" esetén is atomháborúval fenyeget.
Vágólapra másolva!

Dél-Korea egy 3500 tonnás rombolót vezényelt az Észak-Koreával határos nyugati vizekre, és további kisebb hajókat csoportosított át a tengeri határára - írja az AP dél-koreai hírügynökségekre hivatkozva. A környező szigetekre is légvédelmi rakétákat és tüzérségi fegyvereket telepítettek. Emellett a szöuli védelmi minisztérium szerint Dél-Korea és az Egyesült Államok hadereje megnövelte a készültséget, és aktívabban figyeli meg Észak-Koreát.

Időközben Észak-Korea sem maradt tétlen: tüzérségi fegyvereket sorakoztatott fel a félsziget nyugati részén, a határnak tekintett fegyverszüneti vonalhoz közel - számolt be a Jonhap hírügynökség. A szöuli vezérkari főnök nem kívánta ezt megerősíteni.

A második legmagasabb szintre emelte a riadókészültséget csapatainál az Egyesült Államok és Dél-Korea a Koreai-félszigeten, miután Észak-Korea felmondta az 1953-as fegyverszüneti megállapodást csütörtökön. Észa-Korea ugyanis azzal gyanúsítja az Egyesült Államokat, hogy az meg akarja támadni az elszigetelt kommunista országot. A félszigeten az észak-koreaiak kísérleti atomrobbantása után vált feszültté a helyzet még a hét elején.

Az USA mindent tagad, bár az AP megemlíti, hogy jelentős hadereje van a térségben: 50 ezer katona Japánban, 28,5 ezer pedig Dél-Koreában. Mindenesetre Észak-Korea leszögezte: "Egy kis véletlen csetepaté atomháborúhoz vezethet." Dél-Korea mindenesetre hasonló választa adott: "szigorúan fogja viszonozni" az északiak bármilyen provokációját. Egyelőre jelentős csapatmozgások nem történtek a határon az AP szerint.