Oroszország tart az atomháborútól

Vágólapra másolva!
Oroszország félti távol-keleti lakóit, úgyhogy biztonsági lépéseket tesz egy lehetséges koreai atomháború esetére. Közben újabb fenyegetések özönlenek Észak-Koreából: ezúttal a hajóikat esetleg átvizsgálni akaró amerikai vagy dél-koreai hadihajók megtámadásával fenyegetőzött a távol-keleti állam. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter azonnal reagált: megvédik Japánt és Dél-Koreát, és Észak-Koreának számolnia kell az agressziója következményeivel.
Vágólapra másolva!

Oroszország biztonsági lépéseket tesz arra az esetre, ha atomháborúvá fajulna a koreai helyzet - írta szerdán a Reuters. AZ Interfax hírügynökség megszólaltatott egy biztonsági tisztviselőt, aki elmondta, Észak-Korea atomkísérlete kihathat az oroszországi Távol-Keleten élőkre is. Oroszország ugyanis egy rövid szakaszon határos Észak-Koreával is.

"Felmerült a szükségessége az elővigyázatossági intézkedések megfelelő csomagjának" - fogalmazott a forrás. "Nem arról beszélünk, hogy katonai törekvéseink lennének. Inkább olyan intézkedésekről, amiket olyan katonai konfliktus esetén alkalmaznánk, amely esetleg nukleáris fegyverek bevetésével járhatna, amik felgyújthatják az egész Koreai-félszigetet" - mondta a tisztviselő.

Az Itar-Taszsz hírügynökség egy orosz külügyi hivatalnokra hivatkozva azt írta, hogy az egész helyzet "az idegek háborúja". Utalt arra is, hogy nem szabad engedni, hogy Phenjan döntése a fegyverszünetből való kilépés mellett katonai konfliktusba torkolljon.

Dmitrij Medvegyev orosz elnök szerdán telefonon beszélt Li Mjung Bak dél-koreai kollégájával, és megnyugtatta, hogy Moszkva együtt fog működni Szöullal a helyzet rendezésében. Várhatóan ez egy új ENSZ biztonsági tanácsi határozatban fog kicsúcsosodni.

Észak-Korea hadihajókat támadna

Észak-Korea támadással fenyegette meg az Egyesült Államok és Dél-Korea hadihajóit szerdán - írja az AP. Ennek előzménye az volt, hogy Dél-Korea csatlakozott egy olyan nemzetközi egyezményhez, amely értelmében minden olyan hajót átkutathat, amelyen gyanúja szerint olyan árut szállítanak, ami a nukleáris leszerelést megsérti.

Észak-Koreának szembe kell nézni a következményekkel, amiket a hétfőn felrobbantott kísérleti atomtöltettel magára szabadít - reagált az észak-koreai fenyegetlsekre az amerikai külügyminiszter szerdán. Hillary Clinton "provokatív és ellenséges" fenyegetésnek nevezte a sztálinista Észak-Korea tettét.

Clinton azt is kijelentette, hogy Amerika határozottan kiáll szövetségesei mellett, és minden áron megvédi Japánt és Dél-Koreát.

"Észak-Korea választott" az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát semmibe véve - mondta Clinton. A külügyminiszter nem részletezte, milyen következményekkel számolhat Kim Dzsong Il Észak-Koreája a robbantás és a rakétakísérletek miatt.

Kiemelte viszont, hogy még az Észak-Koreával barátibb viszonyt ápoló Oroszország és Kína is elítélte az atomkísérletet. Clinton végül azt mondta: reméli, hogy Phenjan visszatér a hatoldalú tárgyalásokhoz atomprogramja leállításáról.

Észak-Korea katonai parádéi

Közben a Fehér Ház szóvivője, Robert Gibbs dühödt retorikának minősítette Phenjan közleményét. Észak-Korea csak az elszigeteltségét növelheti ezekkel a cselekedeteivel - tette hozzá. Gibbs most sem fél: szerinte Észak-Korea a múltban is többször fenyegetőzött az 1953-as koreai háborút berekesztő fegyverszünet felmondásával, de sose lépte meg azt.