Lapáttal verték a drogosokat egy szerb kolostorban

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra került egy videofelvétel Szerbiában, melyben egy ortodox kolostorban működő rehabilitációs központban a gondozók lapáttal vernek egy pácienst. A központ egyházi irányítás alatt működik. Egy korábbi páciens szerint a gondozók maguk is egykori drogfüggők.
Vágólapra másolva!

Vizsgálatot rendelt el a szerb egészségügyi minisztérium, a rendőrség pedig nyomozni kezdett pénteken, miután a sajtóból kiderült: évek óta brutálisan vernek kábítószer-függőséggel kezelt pácienseket egy szerbiai ortodox kolostorban lévő rehabilitációs központban. Az ügyről a Vreme című hetilap szerzett tudomást, amely honlapján videofelvételt is bemutatott egy ilyen verésről.A rehabilitációs központban felvett képsorokon jól látszik, hogy egy pácienst ököllel üti, rugdalja és lapáttal veri az egyik gondozó. A férfit keresztbe fektetik az asztalon, két gondozó lefogja a karját, a harmadik pedig gondosan kíméri az ütés ívét - nehogy leverje a falon függő ikonokat -, és elkezdi verni a férfi ülepét.

Ezt követően a beteget a falhoz állították, ahol a gondozó ököllel verte a fejét és összerugdalta, a beteg egyszer össze is esett az ütések súlya alatt. A botrányos képsorok Crna Reka rehabilitációs központban készültek, a délnyugat-szerbiai Novi Pazar közelében. A központ egyházi irányítás alatt működik. A lap szerint az intézmény működését kezdetben Artemije ortodox püspök is megáldotta, később azonban levette róla a kezét, miután a működése kicsúszott az ellenőrzés alól.

A Vreme megszólaltatott egy korábbi pácienst, aki azt állította, a verőlegények maguk is egykori drogfüggők, akiket a központban szabadítottak meg szenvedélybetegségüktől, gyógyulásuk után pedig önként az intézménybe maradtak. Sasa Jankovic szerb ombudsman pénteken bejelentette, hogy panaszt tett a hatóságoknál a központ személyzetének kilenc tagja ellen.