"Csinálunk egy új országot" - hadsereget szervezett Bolíviában Eduardo

Vágólapra másolva!
A Santa Cruz tartomány elszakításáért szervezkedő bolíviai ellenzék hívására ment Dél-Amerikába Rózsa Flores Eduardo, és az lett volna a feladata, hogy megszervezze a város és a tartomány katonai védelmét - derült ki egy tavaly rögzített interjúból, amit az MTV kedd este játszott le. Rózsa Flores a kiutazása előtt adott interjúban azt vallotta, hogy politikai eszközökkel, de erőt felmutatva akarnak függetlenséget elérni Santa Cruzban, és az ő katonai tapasztalatára egy önvédelmi erő megszervezéséhez van szükség. Flores azt mondta, nem akarták erőszakkal elkergetni az elnököt, és csak védekezésre használták volna a fegyvereiket.
Vágólapra másolva!

Saját bevallása szerint Santa Cruz katonai védelmének megszervezésére utazott Bolíviába Rózsa Flores Eduardo, akit április 16-án lőttek agyon a dél-amerikai országban. A bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú férfi kiutazásának okáról egy tavaly rögzített interjúban beszélt, amelyet a Magyar Televízió kedden sugárzott.

A Kepes András által még Magyarországon készített interjúban Rózsa Flores Eduardo azt mondta: szülőhelyéről, Santa Cruzból kérték fel az interjú előtt körülbelül másfél évvel , hogy segítsen megszervezni az elszakadásra készülő országrész védelmét. Mint elmondta, Bolíviában kelet és nyugat között régóta nagy a feszültség, és a keleti tartomány, Santa Cruz már egy ideje fontolgatja a különválást. Flores szerint Evo Morales bilíviai elnök rendőri erőszakkal próbálta elnyomni az autonómiára vagy függetlenségre vágyó országrészt.

"Arra hívtak, hogy segítsem megszervezni Santa Cruz város és a tartomány védelmét, mert lehet számolni azzal, hogy a központi kormány a hadsereg és indián milíciák bevetésével megy majd ellenük. Ezekkel szemben meg kell szervezni a védelmet, ellenállást" - fogalmazott a tavalyi interjúban Rózsa-Flores. "Én sohasem képzeltem magamat sem Rambónak, sem Supermannek, de nem kellett győzködni, mert volt egy érvük: hogy még mindig többet tudok, mint ők" - mondta, hozzátéve, hogy vezetőnek, a felállítandó milícia parancsnokának hívták.

Eduardónak a létező félkatonai gerillákból kellett volna működőképes hadsereget faragnia. "Még nincs hadsereg, létre kell hozni. Vannak szervezetek, amik a helyzet miatt félkatonai jelleget vettek fel az elmúlt évtizedekben, ezekből kell nagyon gyorsan kiválogatni a milíciának a magját" - fogalmazott. Szólt arról is, hogy a hadsereg megszervezéséhez és a fegyverek beszerzéséhez szükséges pénz rendelkezésére áll azoknak, akik felkérték őt. Hozzátette: a fegyvereket - külföldről vagy helyben - nem legális csatornákon keresztül fogják beszerezni azok, akiknek ez lesz a dolguk.

Flores szerint megbízóinak a célja az volt, hogy politikai eszközökkel, "de erőt felmutatva" elérjék Santa Cruz függetlenségének kikiáltását. "Pár hónap múlva eljutunk oda, hogy ha autonómiát nem kapunk, akkor kikiáltjuk a függetlenséget, és csinálunk egy új országot."

A szülőföldjét akarta szolgálni

Rózsa Flores hangsúlyozta, hogy nem a főváros, La Paz megtámadását és az elnök elkergetését kell megszerveznie, hanem a védelmet. Az általa felállítandó milícia törvényesen működhetett volna, mivel elmondása szerint Santa Cruz tartományi tanács már megszavazta a tartományi védelmi szerv létrehozását. "Nem arról van szó, hogy elmegyek a dzsungelbe Che Guevarát játszani" - monda.

Rózsa Flores Eduardo beszélt arról is, hogy nem pénzért vállalta a feladatot, hanem mert úgy érezte, hogy a szülőföldjének szüksége van rá. "Zsoldos sose voltam, sose leszek" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem voltak feltételei, amikor úgy döntött, Bolíviába megy. Flores azt mondta, nem tartotta magát katonának.

Arról is beszélt, hogy valószínűleg a Bolíviai titkosszolgálat tud róla, de úgy gondolta, hogy nem tudjék megakadályozni a céljait. "Szerencsére a központi kormány egyre kevésbé tud kiküldeni egy rohamcsapatot, hogy lefogjanak minket" - fogalmazott. Magabiztosságát azzal indokolta, hogy elég nagy területen fog mozogni, ahol nehéz lesz őt beazonosítani.

Rózsa Flores ennek ellenére jelezte, hogy tudatában van küldetése veszélyességének. Utolsó interjúját azzal kezdte, "Benne van a pakliban, hogy történik velem valami, hogy nem maradok életben". Elmondta ugyanakkor, hogy nem akar meghalni, de ha valami történik vele, jobban szeretné, ha szülőhazájában, Bolíviában történne, és nem Magyarországon.

A bolíviai rendőrök április 16-án egy Santa Cruz-i szállodában lőtték le Rózsa Flores Eduardót, a Romániából, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A bolíviai hatóságok szerint egy "terrorista csoportot" számoltak fel, amely mások mellett Evo Morales elnök életére tört. Rózsa Flores Eduardót másnap eltemették Santa Cruzban. A rendőrség egy másik magyar és egy bolíviai-horvát állampolgárt őrizetbe vett.

Végrendeletnek szánta az interjút

A Különös történetek című műsor szerkesztője, Kepes András korábban az MTI-nek azt mondta, hogy a beszélgetés gyakorlatilag végrendeletnek készült. "Ez egy titkos felvétel volt, operatőr sem volt benn, csak mi ketten és egy kamera. Eduardo megkért, hogy erről a felvételről ne beszéljek senkinek, és a lelkemre kötötte, hogy ne hozzam nyilvánosságra, amíg ő esetleg visszajöhet, illetve abban az esetben, ha nem térne vissza, azt teszek a kazettával, amit akarok" - mondta Kepes András.

"Szerette volna, ha kimegyek forgatni, de mondtam, hogy ez nem az én műfajom, bár forgattam már vele a délszláv háborúban a kilencvenes évek elején, az azonban egy más helyzet volt. Én a kamaszkoromat Dél-Amerikában töltöttem, ez volt az egyik közös kapocs köztünk. Azt mondta, egyetlen emberben bízik meg: bennem, és nekem mondja el gyakorlatilag a végrendeletét, hogy miért is ment oda, és mit gondol a bolíviai helyzetről" - mondta Kepes.