Őrizetben marad a Gripen-lobbista gróf

Vágólapra másolva!
A tartományi bíróság döntése nyomán egyelőre őrizetben marad a pénzmosással gyanúsított fegyverlobbista, Mensdorff-Pouilly gróf. Az osztrák arisztokratát egyebek mellett azzal gyanúsítják, hogy politikusokat vesztegetett meg Csehországban és Ausztriában a BAE fegyverkonszern érdekében.
Vágólapra másolva!

Egy hónappal meghosszabbította hétfőn a bécsi tartományi bíróság Alfons Mensdorff-Pouilly gróf, ismert osztrák fegyverkereskedelmi lobbista vizsgálati fogságban tartását. A bíróság azzal indokolta a meghosszabbítást, hogy továbbra is fennáll a lehetőség, hogy az arisztokrata megpróbálja eltüntetni a nyomokat, esetleg megszökik.

Mensdorff-Pouilly az Eurofighter- és a Gripen-gépek gyártásában egyaránt érdekelt British Aero Space (BAE) fegyverkonszern tanácsadójaként tevékenykedett. A gróf ellen 2007 vége óta nyomoznak a brit és svéd hatóságok, mert a gyanú szerint politikusokat vesztegetett meg Csehországban és Ausztriában a BAE érdekében. Az előbbiben a Gripenek megvételét igyekezett előmozdítani, az utóbbiban az Eurofighterek ügyét egyengette. A gróf neve felmerült a magyar vadászgépek beszerzésével kapcsolatban is, de konkrétumot egyelőre egyik ország hatóságai sem közöltek.

Az osztrák bűnüldöző szervek tavaly kapcsolódtak be a vizsgálatokba. Londoni megkeresésre házkutatásokat tartottak a lobbista bécsi irodáiban és a magyar határ közelében fekvő kastélyában. Októberben maguk a brit hatóságok vették őrizetbe, kihallgatták, majd rövid idő után elengedték. Az osztrák hatóságok február végén Burgenlandi birtokán vették őrizetbe pénzmosás gyanújával, majd előzetes letartóztatásba helyezték.

A bécsi tartományi ügyészség korábban azt közölte, hogy a mostani eljárás nem kötődik közvetlenül a megvesztegetési vádakhoz. A testület szóvivője megerősítette a Profil hírmagazin értesülését, amely szerint a gróf 13 millió eurót kapott szolgálatai fejében a BEA-tól. Hogy pontosan miért, mely üzletkötésekért, azt még vizsgálják, de a hatóságok feltételezése szerint a kifizetések egy részét hamis bizonylatokkal és számlákkal próbálta igazolni.

Januárban felmerültek az is, hogy Mensdorff-Pouilly szándékosan félrevezette az osztrák parlament bizottságát, amely az Eurofighterek megvásárlásának belpolitikai botrányba fulladt ügyét vizsgálta. Ugyanis tanúként történt meghallgatásakor azt állította, hogy egyetlen cseh politikust sem környékezett meg, nem is fizetett senkinek. Nem sokkal később egy rokona azonban feljelentette, mert nem utalt át neki egymillió eurót: a pénzt a gróf állítólag cseh politikusokkal szervezendő találkozókért ajánlotta fel. Mensdorff-Pouilly ügyvédje mind a pénzmosás, mind a megvesztegetés vádját visszautasította.