Ismét szóba áll az oroszokkal a NATO

Vágólapra másolva!
Vége a grúziai háborút követő mosolyszünetnek, a NATO ugyanis csütörtökön eldöntötte, hogy felújítja a párbeszédet Oroszországgal. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szerint együttműködésre van szükség például Afganisztán esetében.
Vágólapra másolva!

"Új kezdet" - Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szerint erre van szükség a NATO és Oroszország kapcsolatában. Clinton erről a katonai szövetséghez tartozó országok külügyminisztereinek csütörtöki brüsszeli találkozóján beszélt, ahol a résztvevők egyetértettek abban, folytatni kell a felsőszintű kapcsolatokat Moszkvával.

A NATO és Oroszország kapcsolata tavaly nyáron vált fagyossá, amikor háború tört ki Oroszország és Grúzia között. David Miliband brit külügyminiszter a BBC-nek nyilatkozva hangsúlyozta, a mostani döntéssel nem akarják szőnyeg alá söpörni a kifogásolható orosz lépéseket.

Az orosz külügyminisztérium üdvözölte, és "helyes irányba tett lépésnek" minősítette a döntést. Igor Ljakin-Frolov, a minisztérium sajtóosztályának helyettes vezetője az Interfax hírügynökségnek kijelentette: végre győzött a józan ész. Hozzátette azonban, hogy az ilyen döntéseket Brüsszelnek és Moszkvának közösen kell meghoznia. Hillary Clinton szerint az egyik közös érdek Afganisztán, ahol egyre nehezebben boldogul a NATO a tálib lázadókkal.

Oroszország és a nyugati államok viszonyának változásában nyilvánvaló szerepe van annak, hogy hatalomváltás történt az Egyesült Államokban. A napokban az orosz Kommerszant és az amerikai New York Times valamint a Washington Post is beszámolt róla, hogy Barack Obama elnök titkos levelet küldött Dmitrij Medvegyev orosz államfőnek, amelyben jelezte, hajlandó lemondani a Kelet-Európába tervezett rakétavédelmi rendszerről, ha Moszkva cserébe segít elérni, hogy Irán állítsa le atomprogramját.