Kitúrták a botrányos kormányzó jelöltjét a szenátusból

Vágólapra másolva!
Nem tehetett esküt az Egyesült Államok szenátusában Roland Burris, akit a korrupcióval vádolt illinois-i kormányzó jelölt a Barack Obama elnökké választásával megüresedett posztra. Mindkét politikai oldalról tiltakoztak az ellen, hogy Burris beüljön a szenátusba, mert így a kormányzó szándékai érvényesültek volna. Burris viszont várhatóan bírósághoz fordul.
Vágólapra másolva!

Roland Burris kedden munkatársai és a sajtó kíséretében érkezett az Egyesült Államok törvényhozásának helyet adó Kapitóliumhoz, hogy elfoglalja helyét a szenátusban. Szenátusi tisztviselők azonban közölték vele, hogy mivel nem kapta meg a szükséges jóváhagyást az általa képviselni szándékozott Illinois állam részéről, ezért nem teheti le a szenátori esküt.

A demokrata párti Burris számíthatott fennakadásra, miután a republikánusok mellett saját pártjának vezetői is tiltakoztak az ellen, hogy beüljön a szenátusba. A tiltakozók azt kifogásolták, hogy Burrist Rod Blagojevich illinois-i kormányzó jelölte, aki ellen szövetségi nyomozás folyik, többek között épp annak a gyanújával, hogy pénzért árulta a pozíciót.

A szenátusi helyet korábban a novemberben elnökké választott Barack Obama töltötte be. A jogszabályok értelmében ilyen esetben Illinois kormányzója dönt arról, hogy ki töltse be a pozíciót a következő szenátusi választásig. Blagojevichet a korrupciós botrány kirobbanása után mindkét politikai oldalról lemondásra szólították fel, köztük Obama is. A kormányzó ugyanakkor az ellene szóló hangfelvételek ellenére is állítja, hogy ártatlan, és nem hajlandó távozni. Dacosságát mutatta az is, hogy a tiltakozások ellenére élt szenátori jelölési jogával.

A tiltakozók nem Burris személyét kifogásolják. Az afroamerikai politikus nem büszkélkedhet ugyan túl fényes politikai karrierrel - állami számvevőnek és államügyésznek választották meg -, viszont botrányai sem voltak.

"Nem akarok semmiféle konfrontációt" - mondta Burris kedden az elutasítás után újságíróknak az utcán a zuhogó esőben. Közölte, hogy konzultálni fog az ügyvédeivel, és eldöntik, hogy mi legyen a következő lépésük. A Washington Post szerint a politikus éés jogi képviselői már korábban jelezték, hogy bíróságra viszik az ügyet.