Kevesebb gázt kapunk Ukrajnából

Vágólapra másolva!
2009-ben piaci áron adja a gázt Ukrajnának a Gazprom orosz gázipari óriás, ami a kedvezményes tavalyi ár több mint duplája - fenyegetőzött a Gazprom vezetője. Korábbi fenyegetését már valóra váltotta a Gazprom, újév napján elzárta a csapokat - azóta Ukrajna a saját gáztartalékait használja. Oroszország közben megpróbálja megnyugtatni Európát: az ukrán tranzitvezetéken keresztül nyugatra érkező gázellátás zavartalan marad. Magyarországra és Lengyelországba is kevesebb gáz érkezik Ukrajnából, de van elég tartalék. Az EU cseh elnöksége péntek este arra szólította fel Oroszországot és Ukrajnát, hogy teljes mértékben biztosítsa az EU-tagállamaiba való gázszállítást.
Vágólapra másolva!

Pénteken 16 óra után az Ukrajnából érkező orosz földgáz nyomása csökkent, de a mennyisége nem - jelentette be Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter. Az ukrán gáztársaság arról értesítette a Mol-csoporthoz tartozó Földgázszállító Zrt.-t, hogy a szerződés szerinti napi 37 millió köbméter földgáz mennyiségét 5 millió köbméterrel csökkenti, de időpontot nem jelölt meg. A miniszter hangsúlyozta: ez a mennyiség nem érezhető a jelenlegi napi 63-64 millió köbméter felhasználásnál, hiszen a kereskedelmi tárolókban 3,1 milliárd köbméter, a stratégiai tárolóban pedig további 500 millió köbméter gáz van.

A magyarországi földgáztárolók mintegy 90 százalékig fel vannak töltve, és a tárolókból napi 51 millió köbméter gázt lehet kihozni, míg a jelenlegi időjárási körülmények között a napi felhasználás 66 millió köbméter körül van - közölte Kutas István, az E.ON Földgáz Storage Zrt. kommunikációs vezetője. Magyarországon az éves földgázfelhasználás 13-14 milliárd köbméter, ennek több mint háromnegyede közvetlenül vagy közvetve orosz import.

Az E.ON Földgáz Storage Zrt.-nek mind az öt tárolója készen áll arra, hogy ha az orosz-ukrán vita miatt akadozik, vagy megszűnik az orosz gáz szállítása, a lehető legtöbb földgázt lehessen kihozni a tárolókból. Kutas István hozzátette: az E.ON Földgáz Trade, a földgáz importőre, a tél eleje óta arra törekedett, hogy minél több földgázt hozzon be, és minél kevesebbet használjon a tárolókból. Az egyetlen magyarországi földgáztároló társaság, az E.ON Földgáz Storage Zrt. tárolókapacitása mintegy 3,8 milliárd köbméter, de ebből 500 millió köbméter a stratégiai készlet. A tároló napi csúcs kihozatali kapacitása, 10 napon keresztül napi 51 millió köbméter, utána - technikai okok miatt - kicsit kisebb - magyarázta Kutas István. A biztonsági készlet felhasználásáról, és a készlet áráról az energiaügyekért felelős miniszter dönt a Magyar Energia Hivatal kezdeményezésére.

Hat százalékkal csökkentek péntek délután az Ukrajnán keresztül Lengyelországba érkező orosz földgázszállítmányok is - jelentette be a lengyel vezetékhálózatot üzemeltető Gaz System vállalat. A cég közleménye szerint közép-európai idő szerint délután öt órakor a megrendelt napi mennyiség hat százalékos csökkenését észlelték a vállalat szakemberei. Az ukrajnai tranzitból kieső mennyiséget a Fehéroroszországon keresztül érkező orosz gázszállítmányok növelésével ellensúlyozzák.

Oroszország nyugtatja az Uniót

Oroszország biztosította az Európai Unió országait, hogy zavartalan marad a gázellátás Európába annak ellenére, hogy a Gazprom orosz gázipari óriás leállította az Ukrajnába irányuló gázszállításait. A Gazprom közben azt közölte, megnövelte az ukrán vezetékeken keresztül Európába szállított gáz mennyiségét, a szokásos napi 300 millió köbméterről 326-ra. Az európai országok eddig nem tapasztaltak fennakadásokat a gázszállításban - írja a BBC.

Szergej Kuprijanov, a Gazprom szóvivője pedig bejelentette: miután Ukrajna nem erősítette meg pénteken a Gazprom által a tranzitvezetékbe juttatott gáz mennyiségét, az orosz monopólium 21 millió köbméterrel többet küldött Európába Ukrajnát elkerülő más vezetékeken, egyebek között Fehéroroszországon át.

A Gazprom és Ukrajna között kifizetetlen adósság és a gáz ára miatt alakult ki vita. Ukrajna azt állítja, rendezte az Oroszországnak fennálló tartozásait, az oroszok azonban ezt vitatják. Emiatt az orosz gázipari óriásvállalat csütörtökön beváltotta fenyegetését: miután szerda este nem sikerült megállapodnia Ukrajnával a szállítandó gáz új áráról, az újév első napján elzárta a csapokat.

Az Európába szállított orosz gáz ötöde Ukrajnán keresztül érkezik. Az EU-ban attól félnek, hogy Ukrajna megcsapolja a tranzitvezetéket. A mostanihoz hasonló gázvita vezetett a 2006-os krízishelyzethez, amikor közel 30 százalékkal csökkent egyik napról a másikra a továbbított gáz mennyisége, miután Ukrajna a tranzitgázból pótolta a számára kieső mennyiséget. Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök korábban figyelmeztette Ukrajnát: "nagyon komoly következményekkel járhat", ha az európai gázszállításokat megzavarja.

Viktor Juscsenko ukrán elnök a gázvitában képviselt ukrán álláspontot levélben igyekezett elmagyarázni nyolc nyugati és EU-s ország, köztük Magyarország vezetőinek. Ezen kívül küldöttséget menesztett több uniós országba. A delegáció először az EU soros elnökségét ellátó Csehországba utazott. Jiri Patornik, a cseh miniszterelnök szóvivője viszont pénteken leszögezte, hogy az Európai Unió sem közvetítőként, sem panaszosként nem szándékozik beavatkozni az orosz-ukrán gázvitába mindaddig, amíg "nem korlátozzák a szállításokat az európai fogyasztók részére".

Nemet mondott Ukrajna a kedvezményes árra

Ukrajna 2009-ben piaci áron, 1000 köbméterenként 418 dollárért fogja kapni a gázt, mivel nem fogadta el a felajánlott kedvezményes 250 dolláros árat - fenyegette Ukrajnát Alekszej Miller, a Gazprom vezetője. Eredetileg Oroszország az európai piaci árakra akart áttérni idén, vagyis mintegy 400 dollárt kért volna ezer köbméterenként, de végül Vlagyimir Putyin kormányfő 250 dolláros - erősen kedvezményes - árat szabott, Kijev azonban legfeljebb 201, majd később 235 dollárt volt hajlandó fizetni.

Így szerda este megfeneklettek a hetek óta folyó tárgyalások a két ország között. Ukrajna szerződése a Gazpromtól érkező gázra december 31-én járt le. Az ukrán állami gázipari cég, a Naftogaz megerősítette, hogy csütörtökön a gázellátás visszaesett, miután a Gazprom elzára a vezetékeket. Ukrajna kénytelen volt hozzányúlni tartalékaihoz, amelyek a Naftogaz szerint több hónapra elegendőek - írja a BBC. Az ukrán elnök, Viktor Juscsenko azt nyilatkozta: reméli, hogy január 7-éig sikerül megkötni az új orosz-ukrán szerződést.

2008-ban nem egész 180 dollárért kapta Ukrajna a gázt, ugyancsak hosszas viszály után. A gáz ára Ukrajna egész gazdaságára jelentős hatással van, nem csupán a költségvetést terhelő összeg miatt, hanem azért is, mert az ország számos iparágának jövedelmezőségét is jelentősen befolyásolja.

Ukrajna mintegy kétmilliárd dolláros felhalmozódott adósságát, kijevi közlés szerint december 31-én átutalta, de a Gazprom szerint 600 millióval kevesebb érkezett csak meg. Emellett vita van a tranzit áráról is: Ukrajna ezer köbméterenként 2 dollárt követel, a Gazprom 1 dollárt akar fizetni. Ukrajna csütörtöki kompromisszumos javaslata a 235 dolláros ár feltételeként azt szabta, hogy az orosz fél a tranzitdíjat ezer köbméterenként és 100 kilométerenként 1,7 dollárról 1,8 dollárra emelje.

Magyarországra rendben jön a gáz

A magyar-ukrán határon egyelőre zavartalan a gázátadás, de a kormány felkészült a krízishelyzetre - mondta Molnár Csaba energiaügyi miniszter még csütörtökön. A miniszter szerint ugyanakkor a helyzet percről percre változhat Magyarországon is, amelynek gázfelhasználása egyedülállóan magas Európában.

A magyar intézkedések részeként feltöltötték az ország földalatti gáztárolóit, amelyekben jelenleg 3,133 milliárd köbméternyi kereskedelmi célú földgáz áll rendelkezésre, továbbá 500 millió köbméternyi biztonsági készlettel is rendelkezünk Zsanán és Szőregen. Ez utóbbi mennyiségnek szükség esetén való felhasználásához elkészült a miniszteri rendelet.

A miniszter elmondta: a beérkező és a saját gázforrástól, valamint a hideg időjárással összefüggő gázfogyasztástól függ, hogy a tartalékok mennyi időre lennének elegendőek az ország számára, amely az elmúlt napokban napi 67-68 millió köbméternyi gázt fogyasztott, de a legrosszabb esetben is több heti készlettel rendelkezünk. Amennyiben korlátozások bevezetésére lenne szükség, az a lakosságot érintené utoljára - jelentette ki Molnár. Először a legnagyobb gázfogyasztóknak számító erőműveknek kellene leállniuk a gázfelhasználással és átállniuk kőolajtüzelésre.

Zsuga János, a nagynyomású földgázszállító vezetékrendszert működtető FGSZ Zrt. vezérigazgatója csütörtökön arról számolt be, hogy folyamatosan kapcsolatban állnak az orosz és az ukrán diszpécserszolgálattal, és 30 másodpercen belül érzékelik, ha csökken az átadott gáz mennyisége, illetve nyomása.