Gázolaj folyt el egy hibás vezetékből Kárpátalján

Vágólapra másolva!
Egy megrepedt olajvezeték miatt gázolaj jutott a környezetbe Kárpátalján, az Ung folyó közelében. A kifolyt olaj mennyisége egyelőre nem ismert, a helyi hatóságok nagy erőkkel dolgoznak a szennyeződés felszámolásán. A magyar hatóságok felkészültek arra az esetre is, ha az olaj a folyón keresztül Magyarországra jutna, de egyelőre úgy tűnik, sikerül helyben megfékezni a szennyezés továbbterjedését.
Vágólapra másolva!

Egy termékvezeték meghibásodása következtében gázolaj jutott a környezetbe szombat este a kárpátaljai Nagybereznai járás területén, az Ung folyó közelében - közölte vasárnap az ungvári zakarpattya.net hírportál. A Prikarpattya Zahid-Transz vállalat 534 milliméter átmérőjű gerincvezetéke Kosztrino (Csontos) község határában repedt meg; a kiömlött dízel üzemanyag mennyiségének megállapítása folyamatban van.

A baleset következtében Kosztrino község több portáját érte szennyezés. A jelentés szerint a környék patakjainak medrében olajcsapdákat helyeztek el, hogy a csővezetékből kifolyt gázolaj ne kerülhessen az Ungba, és 15 járművel megkezdték a környezetbe került üzemanyag összegyűjtését.

A helyszínen nagy erőkkel dolgoznak a baleset következményeinek felszámolásán a rendkívüli helyzetek minisztériumának egységei, a vezetéket üzemeltető vállalat balesetelhárító brigádja, a Kárpátalja megyei vízgazdálkodási főosztály és az állami környezetvédelmi felügyelőség, valamint a rendőrség és ügyészség munkatársai.

A magyar hatóságok felkészültek

Az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság felkészült az esetleges beavatkozásra, amennyiben az ukrán olajszennyeződés bekerülne az Ung folyóba - tájékoztatta az igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-t. A vízügyi igazgatóság felvette a kapcsolatot a szlovák vízgazdálkodási vállalattal is, ahol arról számoltak be, hogy az ukrán fél megkezdte a kárelhárítási munkákat - közölte Csont Csaba szóvivő.

Hozzátette: az elsődleges megállapítás szerint - az ukrán szakemberek véleménye alapján - nem várható határon átnyúló szennyezés, helyben lokalizálják a kiömlő gázolajat. Az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a kapott információk alapján készül fel egy esetleges beavatkozásra akkor, ha mégis szennyeződés kerülne a folyókba - hangsúlyozta a szóvivő. Csont Csaba tájékoztatása szerint a csőtörés a szlovák-ukrán határtól megközelítőleg 76 kilométernyi távolságra történt.

A szennyezés Magyarországra csak Szlovákián keresztül juthat el, az Ung vize ugyanis előbb Szlovákia területén a Laborcba ömlik, majd a Bodrogba, Magyarországon pedig a Bodrog-folyón át a Tiszába jut.