A Srí Lanka-i hadsereg bekerítette a tamil tigriseket

Vágólapra másolva!
A kormányerők bekerítették Sri Lankán a lázadó tamil tigriseket, akik már csak a tengeren át tudnak menekülni. Azt nem tudni, hogy a lázadók vezetője is harapófogóba került-e, vagy sem.
Vágólapra másolva!

A Srí Lanka-i hadsereg bekerítette a tamil szakadár lázadókat, akik beszorultak az északkeleti országrészben lévő utolsó bástyájukba és már csak a tengeren tudnak elmenekülni - közölte vasárnap Szarat Fonszeka, a hadsereg parancsnoka. A tábornok elmondta, hogy a kormányerők körbezárták Mullaittivu körzetét, a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű lázadószervezet utolsó fellegvárát. A felkelők ily módon egy 40 kilométeres tengerparti sávba szorultak vissza.

A tábornok szerint elképzelhető, hogy a lázadók vezetője, Velupillai Prabhakaran talán megpróbál majd a tengeren elmenekülni az őt üldöző kormánycsapatok elől. "Nem tudjuk, hogy ott van-e (a tengerparti sávban), hajóval talán már el is menekült" - tette hozzá.

A tamil szakadár fegyveresek 37 éve harcolnak azért, hogy önálló államot hozzanak létre az India közelében fekvő, háromnegyed részben buddhista szingaléz lakosságú egykori Ceylon északi-északkeleti részén. A harcoknak 1972 óta több mint 70 ezer áldozatuk volt. Közülük több ezren azóta vesztették életüket, hogy 2005 végén, Mahinda Radzsapaksze államfő megválasztása után kiújultak a harcok.