Receptre juthatnak heroinhoz a svájci függők

Vágólapra másolva!
Népszavazásban döntöttek a svájciak arról, hogy továbbra se legalizálják a hasist és a marihuánát, ugyanakkor kiterjesztenék azt a kísérleti programot, amelynek keretében a heroinisták legálisan juthatnak hozzá a szerhez. A lakosság több mint fele mondott igent arra a javaslatra, hogy a gyerekeket molesztálók büntetése életük végéig ne évülhessen el .
Vágólapra másolva!

Elutasították a hasis és a marihuána legalizálását Svájcban a vasárnap népszavazáson. A résztvevők legalább 63, a svájci televízió vasárnapi adatai szerint 66 százaléka mondott nemet az ország legnépszerűbb illegális kábítószereire. A BBC szerint a svájci rendőrség meglehetősen liberálisan kezeli a füvezést. A parlament és a kormány már a népszavazás előtt az úgynevezett kender-kezdeményezés ellen szavazott, mert attól tartottak, ha engedélyeznék a hasist és a marihuánát, Svájc Európa drog-Mekkájává válna.

A heroint felírhatja az orvos

Ugyanakkor nagy többség, a szavazók 68 százaléka igent mondott egy heroinnal kapcsolatos javaslatra, amely engedélyezi, hogy szenvedélybetegek terápiás céllal, orvosi receptre jussanak a szerhez. Ezt az úgynevezett négy oszlopon nyugvó elvet már 15 évvel ezelőtt kidolgozták, és kísérleti jelleggel a gyakorlatban is alkalmazták. A kormány és a program támogatói szerint ennek köszönhető, hogy csökkent a heroinnal kapcsolatos halálesetek száma és hogy a heroinisták már nem az utcán és parkokban lövik be magukat. Szerintük az is erre vezethető vissza, hogy egyre kevesebb a droggal kapcsolatos bűncselekmény.

Az ellenzők azonban azt mondják, a program rossz üzenetet küld a fiataloknak, és a kábítószerfüggők számára is káros. A szavazás nyomán Svájc válik az első olyan országgá, ahol a kormányzati politika része lesz a heroinhoz való legális hozzáférés.

Gyermekgyalázás és nyugdíjkorhatár

Arról is döntöttek a svájciak, hogy ne évülhessen el a gyerekeket molesztálók büntetése. A svájci lapok szerint a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények elévülhetetlenségére leadott 52 százalékos igen szavazat nagy meglepetés volt. A közvélemény-kutatásokból korábban az derült ki, hogy a javaslat elfogadása nem biztos, de a kormány és a parlament is ellenezte a törvény megváltoztatását, elsősorban jogi okokból.

A vasárnapi népszavazáson az is kiderült, hogy a svájciak 58 százaléka ellenzi a nyugdíj megkezdésének rugalmasságát. Ez a törvény azt tette volna lehetővé, hogy az alacsonyabb jövedelműek 62 és 65 életévük között nyugdíjba mehessenek.