Átverés volt az emberi zsíros keksz

Vágólapra másolva!
Nem igaz az az MTI által közölt hír, miszerint egy holland cég emberi zsiradékot használ olyan élelmiszerek előállításához, amelyeket fejlődő országokba szállítanak. A hírt az [origo] is átvette, a nem körültekintő tájékoztatásért és a hibáért olvasóink elnézését kérjük. A hír valójában egy művészeti akció része, amellyel a világ élelmiszer-ellátásának nehézségeire akarja ráirányítani a figyelmet.
Vágólapra másolva!

Nem felel meg a valóságnak a Magyar Távirati Iroda által hétfő reggel kiadott hír, miszerint emberi zsiradékot használ fel egy holland cég kekszek és más élelmiszerek készítéséhez. A hír szerint - amelyet a holland Netwerk tévé közölt - a fejlődő országokba küldik az élelmiszert.

A hír alapja egy akció, amelynek szervezői a világ élelmiszer-ellátásának nehézségeire akarták felhívni a figyelmet. A holland Netwerk televízió mutatott be riportot a kekszet állítólag gyártó cégről, amely valójában nem létezik, csak a művészeti projekt része. Az ötletgazda Mieke Smits, aki saját magát a cég alapítójának állítja be. A cég valójában nem létezik.

A hírt az [origo] is átvette. A nem körültekintő tájékoztatásért olvasóink elnézését kérjük.

Itt olvashatja az MTI-ből átvett hírt:

Emberi zsiradékot használ fel egy holland cég kekszek és más élelmiszerek készítéséhez, melyeket azután a fejlődő országokba küldenek. A holland Netwerk televízió riportban számolt be az Irfak elnevezésű vállalat tevékenységéről.

A cég internetes honlapján az alapító, Mieke Smits mondja el, hogy vállalkozása "újrahasznosítja az emberi zsiradékot, és élelmiszerré átalakítva a harmadik világ országaiba exportálja" vagy olyan régiókba, ahol háborús helyzet miatt élelmiszer-ellátási gondokkal küzdenek. A cégvezető elmagyarázta, hogy egyik terméküknek - melyet hermetikusan csomagolnak, hogy a legmostohább körülmények között is szállítható és felhasználható legyen - "fele emberi zsiradék, másik fele cukor, és nagy mennyiségben tartalmaz hozzáadott vitaminokat".

Az emberi zsiradékhoz internetes honlapjukon keresztül jutnak hozzá. Az emberek feliratkoznak a honlapra, a jelentkezők közül sorsolják ki azt, akinek zsírleszívás a nyereménye. A sorsolást félévenként egyszer rendezik meg. Az Irfak cég több mint két éve együttműködik a Van Gerven és Van Iersel plasztikai sebészeti klinikával, ott végzik el a zsírleszívást.