Huszonöt fegyveres halt meg Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Huszonöt iszlamista fegyveres meghalt pénteken Afganisztánban az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció katonáival vívott tűzharcban - közölte szombaton az amerikai hadsereg Afganisztánban szolgáló erőinek parancsnoksága.
Vágólapra másolva!

A bejelentés szerint a koalíciós erők két rajtaütésében kapott halálos sebeket az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és a fanatikus szunnita muzulmán tálibok huszonöt harcosa. Arról nincs szó az amerikai közleményben, hogy a koalíciós erőknek voltak-e veszteségeik a keleti Kunár és a délkeleti Hoszt tartományban lezajlott harcokban.

Amerikai vezetésű fegyveres koalíció döntötte meg a tálibok afganisztáni hatalmát 2001-ben, miután az iszlamista szervezet kormánya nem volt hajlandó kiadni az al-Kaida vezetőit az Egyesült Államoknak a New York és Washington ellen elkövetett szeptember 11-i terrortámadások után. Szinte szünet nélkül dúl a fegyveres harc azóta is az ázsiai országban, de az Egyesült Államoknak még nem sikerült kézre kerítenie sem az al-Kaida, sem a tálibok vezetőit.