Szerdától magyarok irányítják a kabuli repteret

Vágólapra másolva!
Magyarok irányítják október 1-jétől a kabuli repülőteret. Magyarország Belgiumot váltja a reptér élén, amelynek üzemeltetését 2004 óta a NATO-tagállamok végzik hat hónapos rotációban. A 70 magyar katona 2009. március végéig dolgozik majd a reptér vezetésében.
Vágólapra másolva!

Szerdától magyar katonák irányítják az afganisztáni főváros repülőterét. A honvédség szolnoki helikopterbázisának parancsnokhelyettese, Varga Csaba ezredes vezetésével dolgozó 70 fős magyar kontingens 2009. március 31-ig látja el a repülőtér kulcsbeosztásait. A Honvédelmi Minisztérium szerint a magyar katonák tevékenysége összetett, a felelősség óriási: Afganisztán legjelentősebb utas- és teherforgalmát lebonyolító, kettős hasznosítású - polgári és katonai repülőgépek is használják - nemzetközi légikikötőjének katonai irányítását és működtetését végzik majd.

A NATO 2004 óta üzemelteti a kabuli nemzetközi repülőteret, a szolgálatot 6 hónapos rotációban látják el a tagállamok. Magyarország Belgiumot váltja. Belga és holland F-16-osok mellett többek között itt található a nemzetközi segítséggel újjáélesztett afgán légierő szállítóalakulata is. Magyar katona lesz a reptér parancsnoka, a törzsfőnöke, magyar vezetők lesznek a logisztika, a biztonság, a híradás, a légi műveletek és a légi forgalomirányítás élén, de övék lesz a tűzszerészbiztosítás, a meteorológiai biztosítás, valamint a személyügy vezetőt beosztása is. Nagy részük már korábban is szolgált egyéni beosztásban a repülőtéren.