Váratlanul lemondott a japán kormányfő

Vágólapra másolva!
Lemondott a japán miniszterelnök, Fukuda Jaszuo, kevesebb mint egy év kormányzás után. Fukuda kormányzását nehezítette tartós népszerűtlensége, és a felsőházban többségben levő ellenzék. Váratlan távozását azzal indokolta, hogy nem akarta fenntartani a politikai patthelyzetet.
Vágólapra másolva!

Sajtótájékoztatón jelentette be lemondását a japán miniszterelnök, Fukuda Jaszuo, a váratlan bejelentés kevesebb mint egy éves kormányzást követett. Fukuda kormánya tartósan népszerűtlen volt Japánban, melyet erősítettek az egészségügyi- és nyugdíjrendszer problémái, és a gazdasági nehézségek - írja a BBC.

Fukuda dolgát nehezítette a japán parlament felsőháza, ahol az ellenzék van többségben. "Ha az emberek megélhetését tartjuk szem előtt, megengedhetetlen, hogy politikai vákuum alakuljon ki" - fogalmazott a miniszterelnök, indokolva lemondását. "Csapatban kellene dolgoznunk, hogy keresztülvigyük szándkainkat" - tette hozzá.

A lemondott miniszterelnök nem beszélt előrehozott választásokról, így valószínű, hogy a kormányzáshoz elegendő többséggel rendelkező japán Liberális Demokrata Párton belül döntenek a következő kormányfő személyéről. A következő választásokat várhatóan 2009 szeptemberében tartják - írja a BBC.