Oroszország elismeri Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét

Vágólapra másolva!
Oroszország elismeri Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét - közölte kedden Dmitrij Medvegyev. A grúzok jogszerűtlennek tartják az elismerést, a két szakadár régióban viszont az utcán ünnepelnek, örömükben lövöldöznek az emberek. A NATO, az EU, az amerikai és a nyugati államok elutasítják az orosz lépést.
Vágólapra másolva!

Oroszország elismeri Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét - közölte kedden Dmitrij Medvegyev. Tévébeszédében az orosz államfő azt mondta, tekintetbe vették a dél-oszétiai és az abház nép akaratát, az ENSZ alapokmányában, valamint számos más nemzetközi egyezményben foglaltakat, s ezek szellemében hozzájárult a Grúziától elszakadt területek függetlenségének elismerését.

Medvegyev felszólította a többi államot az orosz példa követésére, mivel - mint mondta - ez az egyetlen mód az ottani emberek életének megóvására. Az államfő rövid beszédében úgy fogalmazott, hogy augusztus 8-ra virradóra (amikor a grúz erők megtámadták Dél-Oszétiát) Grúzia választott, mégpedig a népirtás útját választotta, s ezzel Mihail Szaakasvili grúz elnök saját kezűleg játszotta el annak a reményét, hogy a déloszétok, abházok és grúzok valaha békésen élhetnek együtt.

Medvegyev: Megakadályoztuk a kiirtásukat

"Ugyanez a sors várta volna az abházokat. Grúzia minden jel szerint villámháborúra számított, amely kész tények elé állította volna a nemzetközi közösséget" - mondta Medvegyev. Az elnök hozzátette: Oroszország megakadályozta az oszétok és az abházok kiirtását.

Medvegyev azt mondta, hogy Oroszország Grúzia területi épségéből kiindulva türelmesen törekedett a békés rendezésre, közvetítői és békefenntartói feladatokat vállalt. "A grúz vezetés azonban más utat választott, megszakította a tárgyalásos folyamatot, figyelmen kívül hagyta a meglévő megállapodásokat, politikai és katonai provokációt hajtott végre, és megtámadta a békefenntartókat, súlyosan sértve ezzel az ENSZ és az EBESZ támogatásával kialakított helyzetet - fogalmazott.

"Most már érthető: Tbiliszi terveiben nem volt helye a békés rendezésnek, a grúz vezetés módszeresen készült a háborúra, s a külső támogatók politikai és katonai támogatása csak erősítette benne azt az érzést, hogy büntetlenül megtehet bármit" - jelentette ki az orosz elnök.

Felveszik a diplomáciai kapcsolatot

Nem sokkal az elismerést követően Medvegyev utasította a moszkvai külügyminisztériumot, hogy kezdjen tárgyalásokat Dél-Oszétiával és Abháziával a diplomáciai kapcsolatok felvételéről - közölte a Kreml.

A Medvegyev által aláírt két rendelet értelmében Moszkva partnerségi megállapodásokat kíván kötni a két régióval. Az elnök a rendeletekben egyben utasította az orosz védelmi minisztériumot, hogy a megállapodások aláírásáig tartsa fenn a békét Dél-Oszétiában és Abháziában. A védelmi minisztériumot pedig azzal bízta meg az orosz elnök, hogy az együttműködési megállapodások aláírásáig tartsa fenn a békét Abháziában és Dél-Oszétiában.

A grúzok tiltakoznak, a szakadárok ünnepelnek

Nincs semmilyen jogi érvénye a szakadár grúziai régiók, Dél-Oszétia és Abházia függetlensége orosz elismerésének, és a moszkvai döntésnek "súlyos politikai következményei" lesznek Oroszországra nézve - reagált a bejelentésre Alekszandr Lomaia, a grúz nemzetbiztonsági tanács titkára.

A két régió vezetői viszont "történelmi jelentőségűnek" nevezték a keddi napot. Az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétia, valamint Dél-Oszétia vezetői üdvözölték egymást a moszkvai döntés alkalmából. Sőt, Abháziában és Dél-Oszétiában máris megkezdődött az ünneplés a terület függetlenségének orosz elismerése miatt.

Abházia székhelyén, Szuhumiban az emberek kitódultak az utcákra a munkahelyekről, egyesek a levegőbe lövöldöztek, mások pezsgőt bontottak örömükben. "Boldogok vagyunk. Könnyezünk. Büszkék vagyunk a népünkre. Megkaptuk a jutalmat mindazért, amin átmentünk" - mondta az egyik ünneplő a BBC-nek, amely szerint hasonló jelenetek játszódnak le Chinvaliban, Dél-Oszétia fővárosában is.

A nyugati államok elutasítják a régiók függetlenséget

Az orosz bejelentés után a NATO főtitkára elutasította a régiók függetlenségét elismerő lépést. "Ez számos olyan ENSZ biztonsági tanácsi határozat közvetlen megsértését jelenti, amelyeket maga Oroszország is támogatott" - közölte Jaap de Hoop Scheffer főtitkára. Szerinte Oroszországnak az utóbbi hetekben tanúsított magatartása megkérdőjelezi a kaukázusi térség békéje és biztonsága melletti orosz elkötelezettséget. A NATO - tette hozzá a főtitkár - szilárdan támogatja Grúzia szuverenitását és területi épségét, és felszólítja Oroszországot, hogy tartsa tiszteletben ezeket az elveket.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter "sajnálatosnak" nevezte Moszkva lépését, és közölte, hogy az Egyesült Államok az ENSZ-ben meg fog vétózni minden, e területek státusának megváltoztatására tett kísérletet. "Rendkívül szerencsétlen, hogy Moszkva elébe vágott a területek jövőjéről szóló nemzetközi tárgyalásoknak" - jelentette ki, hozzátéve, hogy "Medvegyev továbbra sem tartja be azt, amit Oroszország írásban vállalt".

Az Európai Unió (EU) Grúzia területi egységét támogatja - jelentette ki az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökségnek Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének a szóvivője. Első reagálásaikban határozottan elutasítják a területek függetlenségének elismerését a nyugat-európai országok is. Párizs sajnálatosnak nevezte a moszkvai lépést, és közölte, hogy az Európai Unió soros elnökeként közös elítélő nyilatkozatot fogalmaz. A brit kormány a "kategorikus elutasítást" hangsúlyozta, mert a lépés ellentétben áll az ENSZ Biztonsági Tanácsában többször is vállalt kötelezettségekkel, amelyeket Moszkva is elfogadott. Angela Merkel német kancellár szerint "elfogadhatatlan" a döntés.

Amerikai hadihajók érkeznek Grúziába

Eközben két amerikai hadihajó tart a Grúzia nyugati részén fekvő kikötővárosba, Potiba, ahol orosz katonák is állomásoznak - jelentette be az Egyesült Államok. Az amerikai hadihajók érkezése tovább növelheti a feszültséget Oroszország és az Egyesült Államok között, hiszen az orosz és az amerikai erők így közvetlenül farkasszemet nézhetnek egymással a grúz fekete-tengeri kikötővárosban.

Az amerikaiak tbiliszi nagykövetségének szóvivője szerint a hajók a grúz kormány kérésére szállítanak humanitárius segélyt a város lakosságának. Oroszország ugyanakkor már korábban bejelentette, hogy ellenőrizni kíván minden szállítmányt, amely befut Poti kikötőjébe. Az amerikai nagykövetség szóvivője közölte: ők senkit sem akarnak provokálni, de el akarnak jutni mindenhova, ahova a segélyt viszik.

Oroszország állítja, hogy a francia közvetítéssel létrejött tűzszüneti megállapodással összhangban tart békefenntartó katonákat Potiban. A nyugati államok ellenben úgy vélik, hogy ez ellentétes a tűzszüneti egyezséggel, és követelik az orosz katonák kivonását a grúz gazdaság számára fontos kikötővárosból.

Támadt, majd vesztett Grúzia

Mindössze kilenc napig tartott az a katonai konfliktus, amit Grúzia indított el augusztus 7-én. A NATO-val szövetséges állam az addigi szórványos lövöldözések leállításáról állapodott meg a déloszét szeparatistákkal, ám még aznap éjjel meglepetésszerű támadást indított. Jelentős grúz erők nyomultak előre egészen a szakadár terület fővárosáig, Chinvaliig, mire másnap a déloszétokat támogató orosz tankok vonultak be Chinvaliba.

Moszkva bevetette légierejét, katonai célpontokat bombázott Grúziában, ahol hamarosan rendkívüli állapotot hirdettek ki. Megmozdultak a nemzetközi szervezetek: az EBESZ, az USA, az EU küldöttei közvetíteni indultak a térségbe. Eközben mozgósította katonai erejét a másik oroszbarát szakadár köztársaság, Abházia is. Grúzia már 10-én este tűzszüneti javaslattal állt elő, de akkor még nem volt foganatja. Többnyire orosz katonai sikerek mellett még napokig folytak a harcok, mire Medvegyev orosz elnök 16-án nemzetközi nyomásra aláírta a tűzszünetet Grúziával