Ismét Kanadába indulnak a csehországi romák

Vágólapra másolva!
Majdnem ötszáz cseh állampolgár nyújtott be letelepedési kérvényt az év első öt hónapjában Kanadában. A cseh sajtó szerint ismét dél-morvaországi roma család utaznak Észak-Amerikába, és egyre többen készülnek erre. Ha tovább folytatódik a kivándorlási hullám, Kanada - ahogy a '90-es évek végén - ismét bevezetheti a vízumkényszert Csehországgal szemben.
Vágólapra másolva!

Nem kizárt, hogy Kanada felújíthatja a vízumkényszert a cseh állampolgárok számára, miután a csehországi romák újabb menekülthullámának lett célpontja. "Figyelmeztetést ugyan kaptunk, de a vízumkényszer felújítását egyelőre nem mérlegelik. Kivárnak. Meglátjuk, hogy alakul a helyzet, miután Kanadába érkeznek a brünni romák" - válaszolta pénteken az MTI tudósítójának kérdésére a cseh külügyminisztérium sajtóosztálya.

A cseh sajtó szerint az utóbbi időben több tucatnyi dél-morvaországi roma család utazott Kanadába, hogy ott letelepedési engedélyt kérjen. Mások készülnek. "Legalább kilenc olyan családról tudok, amely rövidesen Kanadába utazik" - mondta újságíróknak Helena Kristofová, a brünni polgármesteri hivatal roma tanácsadója.

A romák körében jelenleg sokat beszélnek a Kanadába való utazásról. "Sokan ebben látják nehéz helyzetük megoldását" - jelentette ki Wheil Kazaal, az IQ Roma Servis ügynökség képviselője. "Januártól május végéig 449 letelepedési kérvényt tartunk nyilván. Az évi kvóta 580" - közölte Magdalena Firt, a prágai kanadai nagykövetség szóvivője. "Azon országok számára, amelyek a kvótát nem tartják be a vízumokat felújíthatjuk" - jegyezte meg.

Dzamila Stehlíková, emberi jogi és kisebbségügyi miniszter úgy véli, hogy a Kanadába távozott csehországi romák nem maradnak tartósan Észak-Amerikában és visszatérnek hazájukba. "A letelepedési kérvény elbírálása Kanadában hat hónapig tart. Ha a hatóságok azt elutasítják, az illetőt azonnal kiutasítják az országból. Ebben a kanadaiak nagyon kemények" - fejtette ki a miniszter.

Elismerte azonban, hogy a hat hónapi viszonylagos jólét is nagy vonzerő a csehországi romák számára. "Tény, hogy a letelepedésért folyamodók életszínvonala Kanadában nagyon magas. Az ottani politikusok már mérlegelik, hogy nem kellene-e azt csökkenteni. A roma kérelmezők már előre számolnak a kanadai állam jelentős anyagi segítségével" - mondta Stehlíková. Személyesen úgy véli, hogy a csehországi romáknak nincs okuk a távozásra.

Kanada első ízben a kilencvenes évek végén vált a csehországi roma emigráció célországává. Miután több ezer csehországi roma kért letelepedési engedélyt Kanadában, az észak-amerikai állam vízumkényszert vezetett be a cseh állampolgárok számára. Ezt a vízumkényszert csak tavaly novemberben előtt oldották fel. A prágai sajtó nem zárja ki, hogy egy újabb roma menekülthullám esetén a kanadaiak felújíthatják a vízumkényszert. A problémáról Diane Finley kanadai bevándorlási és állampolgársági miniszter július közepén tárgyalt a cseh illetékesekkel Prágában.

Csehországban a legutóbbi népszámláláskor (2001) mintegy 11 ezer ember vallotta magát roma nemzetiségűnek. Szakértői becslések szerint azonban valódi számuk mintegy 200-250 ezer. Egy nagyszabású országos felmérés szerint a romák egyre inkább leszakadnak a cseh társadalom többségétől, hatalmas méretű körükben a munkanélküliség, s mintegy 80 ezer roma a városok szélén kialakult gettókban él. Ezek kialakulásában nagy szerepe van az önkormányzatoknak is, mert gyakran ők azok, akik egy helyre költöztetik a település problémás lakosait.