Mugabe megállapodhat az ellenzékkel

Vágólapra másolva!
Megállapodást kötne a Robert Mugabe vezette zimbabwei kormánypárt az ellenzékkel az együttműködés kereteiről, az álláspontok ugyanakkor továbbra sem közeledtek egymáshoz. Morgan Tsvangirai pártja az erőszak beszüntetését követeli, miközben a kormány magát az erőszakot sem ismeri el.
Vágólapra másolva!

A zimbabwei kormánypárt a közeljövőben megállapodást köt az ellenzékkel a politikai válság megoldásának érdekében - írja a BBC egy ENSZ-megbízott értesülései alapján. A megállapodást eredetileg a múlt héten kötötték volna meg, az ellenzék vezetője, Morgan Tsvangirai azonban végül visszalépett.

A dokumentumban rögzítenék azokat a feltételeket, melyek teljesülése esetén hajlandók tárgyalni egymással a felek. Az ellenzék részéről ezek közé tartozik az erőszak azonnali beszüntetése és a politikai fogylok szabadon bocsátása - mondta a BBC-nek George Sibotshiwe, az ellenzéki Mozgalom a Demokratikus Fordulatért (Movement for Democratic Change, MDC) párt szóvivője.

Az MDC szerint a tavaszi választások óta támogatói közül legalább százhúsz embert meggyilkoltak, ötezret elraboltak, és több mint kétszázezret elűztek otthonukból a kormánypárti milíciák és a hadsereg emberei. A Robert Mugabe vezette kormánypárt tagadja a vádakat. Az ellenzék elégedetlen a krízisben közvetítői szerepet vállaló Thabo Mbeki dél-afrikai elnökkel is. Az MDC szerint az elnök elfogult Mugabével szemben, ezért új közvetítőt vonnának be a tárgyalásokba.

A tavaszi elnökválasztás első fordulójában Morgan Tsvangirai szerezte meg a szavazatok többségét, a választási bizottság azonban nem hirdetett győztest, és új fordulót írt ki. Ebben a fordulóban már Robert Mugabe győzött, ám röviddel a választás előtt az ellenzéki vezető a tömeges erőszak miatt visszalépett, így csak egy jelöltre lehetett voksolni.