Már nem gyanúsítják Madeleine szüleit

Vágólapra másolva!
Már nem gyanúsítja a portugál rendőrség a tavaly eltűnt brit kislány, Madeleine szüleit azzal, hogy közük lehet gyermekük eltűnéséhez. Ugyanakkor bizonyíték hiányában le is zárták a vizsgálatot, vagyis nem keresik tovább a kislányt.
Vágólapra másolva!

Hétfőn felmentette a gyanúsítás alól a portugál vádhatóság a több mint egy éve eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szüleit, de a keresést is beszüntette. Az idén ötéves Madeleine-nek tavaly május 3-án veszett nyoma a dél-portugáliai Praia da Luz egyik üdülőközpontjában. A gyermek - két kisebb testvérével - a szobában aludt, miközben a szülők a szállodától nem messze, baráti társasággal vacsoráztak.

Az esetet szinte példátlan nemzetközi figyelem kíséri, különösen azóta, hogy a portugál rendőrség tavaly szeptemberben a kislány orvos szüleit, Gerry és Kate McCannt nyilvánította gyanúsítottá az ügyben. A portugál főügyész hétfői végzését ismertetve a rendőrség bejelentette, hogy a vizsgálatot beszüntették, mert semmilyen bizonyító erejű nyomot nem találtak. Az aktát azonban nem zárták le végleg; a hivatalos álláspont szerint a vizsgálat újraindul, ha bármilyen bizonyíték előkerül.

A helyi nyomozók szinte kezdettől abból indultak ki, hogy Madeleine meghalt, és halálát valamilyen véletlen baleset folytán a gyermek szülei okozták. Az egyik rendőrségi elmélet nem hivatalos értesülések szerint az volt, hogy az orvos házaspár a nyugodt vacsora érdekében esetleg altatót adhatott be a kislánynak. A gyógyszert azonban véletlenül túladagolhatták, és Madeleine meghalt, holttestétől pedig később valahol titokban megszabadultak.