Terrorgyanú miatt tartóztattak le két volt török tábornokot

Vágólapra másolva!
Politikai okokra hivatkozva szombaton letartóztattak két volt magas rangú katonai vezetőt Törökországban - közölte az Anatolia hírügynökség. Török lapok szerint a volt tábornokokat terrorista csoportok szervezésével, és az államhatalom megdöntésével vádolják.
Vágólapra másolva!

A török hatóságok szombaton letartóztattak két volt tábornokot - közölte vasárnap a török Anatolia hírügynökség. A belügyminisztérium egyelőre nem közölte, hogy pontosan mivel gyanúsítják a volt tábornokokat. Néhány török lap szerint a két magas rangú katonai vezetőt terrorista csoportok szervezésével, és az államhatalom megdöntésével vádolják. Az elmúlt ötven év során négy katonai puccsot hajtottak végre Törökországban, ám idáig egyetlen magas rangú katonai parancsnokot sem tartoztattak le politikai okok miatt.

A The New York Times szerint a török hatóságok hétvégi akciója során összesen 21 embert vettek őrizetbe, akik egytől egyig az Ergenekon elnevezésű csoport tagjai voltak. Az amerikai lap úgy tudja, hogy Hursit Tolont - a török fél-katonai szervezeteket volt parancsnokát - és Sener Eruygurt - a török fegyveres erők egykori vezetőjét, akit a tavalyi kormányellenes tüntetések szervezésével is vádolnak - vasárnap szállították át egy szigorúan őrzött isztambuli büntetés-végrehajtási intézetbe.

A hétvégi akció oka egy hétfőre megszervezett országos méretű tüntetés megelőzése volt - állítja a The Independent. A brit lap információ szerint ugyanis az egy időben, negyven tartományban meghirdetett tüntetés alatt az Ergenekon vezetői állítólag átvették volna a hatalmat a török fegyveres erők irányítása felett.

Leszámolás

A rendőrségi akció hatására vasárnap Ankarában és több más török városban is százak vonultak az utcára, hogy csendes menetben tiltakozzanak a letartóztatások ellen. A tűntetők az "Eljön a nap, amikor nektek is el kell számolni!" felkiáltásokkal tiltakoztak, mert szerintük a török kormányzó párt (AKP) az ilyen és ehhez hasonló akcióival egyértelműen az ellenzék teljes semlegesítésére törekszik.

A Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök vezette AKP elsősorban a korábbi török iszlamista mozgalom politikusaiból alakult. A magukat a modern török állam megalapítójának, Kemal Atatürk követőinek valló ellenzékiek szerint a kormányfő vezette csoport minden eszközzel törekszik arra, hogy gátolja az ország európai integrációját, és a katonaság, illetve a törvénykezés feletti irányítást kihasználva - a társadalom többségét is figyelmen kívül hagyva - a muszlim elvek betartását erőltetik.