Meghalt 25 rab egy szíriai börtönlázadásban

Vágólapra másolva!
Fellázadtak az iszlamista foglyok egy szíriai börtönben - közölte egy emberjogi szervezet. Az őrök éles lőszerrel tüzeltek, aminek követkleztében 25 fogvatartott életét vesztette. A szajdnajai börtön 5000 elítélt befogadására alkalmas, de időnként 10 ezer foglyot is őriznek ott.
Vágólapra másolva!

Meghalt 25 fogva tartott szombaton egy szíriai börtönlázadásban - jelentette egy szíriai emberjogi szervezet, amely közel áll az ország politikai ellenzékéhez. "Iszlamista foglyok ma reggel fellázadtak" Szajdnaja börtönében, amely a fővárostól, Damaszkusztól mintegy 40 kilométerre északra található - írta a szervezet közleményében, amely szerint mobiltelefonon beszéltek a börtön egyik politikai foglyával. A közlemény még 10 halálos áldozatról szólt, de a civilszervezet egyik tisztségviselője később telefonon elmondta, hogy a halottak száma közben 25-re nőtt.

A londoni központú szervezet internetes honlapján az olvasható, hogy összetűzések kezdődtek a foglyok és az őrök között, és az őrök éles lőszerrel tüzelnek rájuk. A foglyok felmásztak a tetőre. A honlap szerint a szervezet kapott több telefonhívást a bebörtönzöttek hozzátartozóitól, akik arra kérik Bassár el-Aszad elnököt: avatkozzon közbe az erőszakos cselekmények megállítása végett.

A szíriai hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy börtönlázadás történt volna az országban. A szajdnajai börtön 1987-ben lett kész, 5000 elítélt befogadására alkalmas, de időnként 10 ezer foglyot is őriznek ott egy másik szíriai emberjogi civil szervezet szerint. Eredetileg csak köztörvényes bűnözők befogadására építették, de politikai foglyok is vannak ott bezárva.