Rendőrökkel csaptak össze a tüntetők Mongóliában

Vágólapra másolva!
Összecsaptak a rendőrökkel a mongol parlamenti választások eredménye ellen tüntető ellenzékiek Ulánbátorban. A tüntetők megtámadták a választásokon győztes kormánypárt székházát, és felgyújtották. A választási győzelem tétje zsíros bányászati megállapodások tető alá hozása, amiből a pártok ígérete szerint minden mongolnak jut készpénz.
Vágólapra másolva!

Több ezer fős tüntetés volt kedden a mongol fővárosban a kormánypárt székháza előtt. A demonstráció erőszakba fulladt. A tüntetők - a vasárnapi parlamenti választásokon vesztes Demokrata Párt hívei - azért tiltakoztak, mert szerintük a nyertes Mongol Népi Forradalmi Párt - a volt kommunista állampárt - elcsalta a szavazást. A tüntetők összecsaptak a rendőrökkel és felgyújtották az épületet. Ugyan a választási bizottság még nem hirdette ki a választások végleges eredményét, de várható, hogy a jelenleg is kormányzó Mongol Népi Forradalmi Párt 43 képviselői helyet szerzett a 76 tagú törvényhozásban - héttel többet, mint 4 évvel ezelőtt.

Az ellenzéki Demokrata Párt vezetője, Cahiagín Elbegdordzs sajtóértekezleten jelentette be, hogy nem fogadja el a hivatalos eredményt, mert szerinte meghamisították. Nemzetközi megfigyelők szerint azonban a választások alapvetően szabadok és tisztességesek voltak, ami ritkán történik meg a közép-ázsiai országokban. Apróbb problémák csak a szavazatok összeszámlálásakor adódtak, mivel az új választási szabályok miatt több helyen nem voltak biztosak benne hogyan összesítsék a voksokat.

Kiegyenlített erőviszony

A kormánypárt székházánál több ezer tiltakozó gyűlt össze, az épületet háromszoros rendőrsorfal vette körül. A tüntetés kezdetben békés volt, de később a részvevők köveket és üvegpalackokat dobáltak a székházra, betörték ablakait, és kisebb csetepatékat vívtak a rendőrökkel, akik lövésekkel próbálták feloszlatni a tömeget. A tüntetők később felgyújtották az épületet. Egyelőre nem tudni, hogy az összetűzéseknek vannak-e áldozataik. Több ezer fős tüntetés volt Ulánbátor legfőbb terén is. A rendkívüli helyzetek elkerülése végett a rendőrséget és a belügyi csapatokat már a választás előtt három nappal fokozott készültségbe helyezték.

A választásokon 12 párt, egy pártkoalíció és több független jelölt indult, de a verseny elsősorban a kormányzó Mongol Népi Forradalmi Párt és az ellenzéki Demokrata Párt között folyt. A négy évvel ezelőtti választáson a két győztes párt egyaránt 36 helyet szerzett a 76 tagú Nagy Állami Hurálban (parlamentben), ami ingatag politikai viszonyokat teremtett: azóta három miniszterelnöke is volt az országnak. Legutóbb tavaly novemberben volt váltás a kormány élén. Akkor Mijigombo Enkhbold távozott a posztról, aki 2006 januárjában lett kormányfő. Saját pártja kezdeményezte menesztését, mert túl gyengének találták az általa vezetett kabinetet.

Pénzt ígértek

A választás tétje jelentős: aki megszerzi a többséget és kormányra juthat hatalmas pénzek fölött rendelkezhet, ha sikerül életbe léptetni azt az ásványkincs-kitermelésre vonatkozó megállapodást, amelynek keretében réz- és aranybányákat nyitnának, a világ ásványkincsekben egyik leggazdagabb országában. Mongóliát eddig jórészt elkerülték a nagy bányaberuházások, ám a befektetők szerint az új megállapodás révén akár 34 százalékkal is megugorhat az ország nemzeti összterméke, amit tovább növelhet majd újabb bányák nyitása.

A pártok igyekeztek is kihasználni az ígéretes lehetőséget, a kampányban nem aprózták el az ígéreteket: konkrétan pénzzel igyekeztek maguk mellé állítani az embereket. Az ellenzéki párt egymillió tugrik (közel 130 ezer forint), a kormánypárt pedig másfél millió tugrik (több mint 190 ezer forint) részesedést ígért minden mongol állampolgárnak az ásványkincs-készletek kiaknázásából.

Ez volt Mongólia ötödik választása az 1990-es nyitás óta. A részvételi arány magas volt, 74 százalék körül.