Halálra ítéltek egy izraeli kémet Iránban

Vágólapra másolva!
Halálra ítélt egy Izraelnek kémkedő férfit Iránban a forradalmi bíróság. A férfit azzal vádolták, hogy a Moszadnak dolgozott, és ezt az iráni hírügynökségek szerint be is ismerte. Az izraeli külügyminisztérium nem tud az esetről, de a két ország közt egyébként is feszült a viszony.
Vágólapra másolva!

Iránban halálra ítéltek egy férfit, aki elismerte, hogy Izrael javára kémkedett - jelentette hétfőn a teheráni sajtó. Az ítélet egy olyan időszakban született, amikor fokozottan feszült a helyzet Irán és Izrael között, miután nemrég olyan találgatások láttak napvilágot, hogy Izrael az iszlám köztársaság nukleáris létesítményei ellen tervez támadást.

Az egyik iráni hírügynökség jelentése szerint Ali Astarit azzal vádolták, hogy a zsidó állam javára kémkedett és az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak dolgozott. Ali Astari állítólag beismerte az ellene felhozott vádakat és kegyelemet kért, a forradalmi bíróság azonban szombaton halálra ítélte egy forradalmi bíróság.

Az izraeli külügyminisztérium tisztviselője azt közölte, hogy nem ismerik az esetet. A teheráni televízióban bemutatott képeken a férfi arca nem volt felismerhető, mert a felvételt eltorzították, annyi derült ki a beszámolókból, hogy Astarit másfél éve vették őrizetbe, és most 43 éves.