Zátonyra futott egy görög komphajó

Vágólapra másolva!
Zátonyra futott majd ötszáz emberrel a fedélzetén szombaton az Égei-tengeren egy görög komphajó, az utasoknak nem esett bajuk, de a hajón károk keletkeztek.
Vágólapra másolva!

A görög kereskedelmi tengerészet minisztériuma arról tájékoztatott, hogy a Teofilosz nevű komphajó 478 utassal a fedélzetén, Pireászból a Lészvosz szigeti Mitilínibe tartva zátonyra futott a kicsiny Inusszesz szigeténél (Híosz szigete mellett). Az utasok nincsenek veszélyben, de elővigyázatosságból hajókat és repülőgépeket küldtek a helyszínre, hogy segítsenek a bajba jutottaknak.

A görög médiának nyilatkozó utasok megerősítették, hogy senkinek sem esett baja. Szerintük a repedés keletkezett a hajtótesten, és szemlátomást olaj szivárog a hajóból, de a hatóságok ezt nem erősítették meg.

A legénység először mentőcsónakokba parancsolta az utasokat, majd lefújta a mentőakciót, miután kiderült, hogy a hajó saját erejéből képes továbbhaladni. A görög minisztérium szerint a komp végül két kilométernyire a baleset helyszínétől, Inusszesz egyik kikötőjénél vetett horgonyt, s onnan kisebb hajókkal szállították partra az utasokat. A hajótesten keletkezett repedést a parti őrség búvárai fogják átvizsgálni.